Csalóktól óvta a polgármestereket Bajnai

Vágólapra másolva!
Hamis névjegykártyákkal, nemlétező kapcsolatokkal hitegetnek azok a csalók, akik azt állítják, el tudják intézni, hogy valaki nyerjen a pályázatokon - mondta Bajnai Gordon. Az önkormányzati és területfejlesztési minisztzer szerint egyes csalók még őrá is hivatkoznak, de egy konferencián azt ajánlotta a polgármetereknek, ne higgyenek a csalóknak.
Vágólapra másolva!

Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter arra kérte az önkormányzati vezetőket, ne higgyenek azoknak, akik azt állítják, "tutira el tudják intézni", hogy egy adott pályázat nyerjen. Bajnai erről pénteken Budapesten, a városi polgármesterek fórumán beszélt.

A miniszter előadását követően az MTI-nek azt mondta, az utóbbi időben több olyan jelzést is kapott, amik szerint állami vezetőkre, sőt adott esetben éppen rá hivatkozva azzal kerestek meg polgármestereket: sikerdíjért elintézik, hogy a program támogatást kapjon.

Mint mondta, olyan híreszteléseket is hall, hogy magukat tanácsadónak nevező emberek, olykor hamis névjegykártyákkal járják az országot, az önkormányzati hivatalokat, és azt állítják, nekik "keretük van", velük nyerni lehet.

"Ilyen típusú tuti garancia nincs a nyerésre" - hangoztatta Bajnai Gordon, aki a jelenséget "ördögi szélhámosságnak" mondta. Ezzel arra utalt, hogy a "tanácsadók" valójában nem kockáztatnak semmit, ám ha egy település pályázati támogatást kap, sikerdíjat kérnek abból.

A miniszter szerint ő épp azon dolgozik, hogy így ne lehessen elintézni semmit, csak azzal lehessen nyerni, ha valaki szakmailag jó anyaggal pályázik a fejlesztési forrásokra.Bajnai azt mondta, amikor ilyen történetet hall, és a magát tanácsadónak mondó nevét is tudja, azonnal bejelentést tesz a hatóságnak.