Vágólapra másolva!
Anyagi támogatás hiányában eddig csak a veszélyeztetett épületek húsz százalékát tisztították meg a rákkeltő azbeszttől -olvasható a hétfői Magyar Nemzetben. Pedig az eddigi 33 ezer után további 120 ezer négyzetméter szigetelés vár megsemmisítésre.
Vágólapra másolva!

Évente több száz tüdőrákos megbetegedésért tehető felelőssé az azbeszt, de a lakók, az önkormányzatok nehezen tudnak megszabadulni a 30-40 éve a házakba beépített veszélyes anyagtól - írta a hétfői Magyar Nemzet A veszélyes anyag eltávolításának költségei olyan magasak, hogy a lakóközösségek, az önkormányzatok támogatás nélkül nem tudják mentesíteni az épületeket.

Uniós társfinanszírozású állami pályázati lehetőség eddig mindössze egyszer, két éve adódott: akkor Budafok-Tétény, Győr és Tatabánya önkormányzata nyert jelentős összeget a munkák elvégzésére. A többi, e lehetőségről lemaradó település azóta várhatja az újabb kiírást.

Azt írja a Magyar Nemzet, hogy a mai napig a veszélyeztetett épületek nagyjából 20 százalékát sikerült megszabadítani a fehér, barna vagy a legveszélyesebb, a kék azbeszttől. A Nemzeti Azbesztmentesítési Program (NAP) 10 éves terve szerint 2012-ig az eddigi 33 ezer után még további 120 ezer négyzetméternyi szigetelés vár megsemmisítésre, ami 10-15 milliárd forintot jelent.