Méltatja a hibázó rendőri vezetőket az IRM

Vágólapra másolva!
Nem talál kivetnivalót az igazságügyi miniszter abban, hogy előléptettek olyan rendőrparancsnokokat, akik egy rendőrségi jelentés szerint is szakmai hibákat vétettek a tavaly október 23-i tüntetések idején. Mikor az [origo] szembesítette Takács Albertet azzal, hogy három, rossz utasításokat adó főrendőr is elismerést kapott a tavaly őszi zavargások után nem sokkal, azt a választ kaptuk: sem jogsértés, sem olyan súlyú hiba nem történt, ami akadályát jelentette volna a kitüntetésnek. Hozzátették, hogy egyébként is az évtizedes kiváló munkájukat, példamutató magatartásukat díjazták.
Vágólapra másolva!

Hiába vétettek súlyos szakmai hibákat rendőri vezetők a tavaly október 23-ai rendőri intézkedéseket vizsgáló Papp-bizottság szerint, az igazságügyi és rendészeti miniszter állítja: ezek nem akkora hibák, hogy ne lehetett volna előléptetni közülük többeket is alig pár hónappal az események után. Takács Albert azt követően kért jelentést Bencze Józseftől, az ORFK vezetőjétől, hogy az [origo] szeptember elején azt a kérdést intézte a miniszterhez: hogyan lehetséges, hogy három főrendőr előlépett, illetve magasabb rendőrségi címet kapott, pedig a jelentés szerint rossz parancsokat adtak a tüntetések megfékezésére kivezényelt embereiknek.

A miniszter azt ígérte, ha bizonyítékokkal alátámasztható, hogy a rendőri vezetők hibáztak, szabálysértéseket, vagy bűncselekményeket követtek el, akkor ennek fényében megvizsgálhatják az előléptetéseket. Takács annak ellenére fogadkozott, hogy az [origo] kérésére nyilvánosságra hozott Papp-jelentés a hibák elkövetését világosan kimondta.

"A jelentés alapján egyértelműen megállapítható, hogy az elismerésben, illetve a magasabb beosztásba kinevezettek közül egyik sem követett el jogsértést. Nem követtek el olyan súlyú szakmai hibát sem, amely az előléptetésnek, a tanácsosi cím adományozásának, illetve magasabb parancsnoki beosztásba történő kinevezésnek akadályát képezte volna" - ez áll a tárca hivatalos állásfoglalásában, amelyet hétfőn juttattak el az [origo]-hoz.

Amúgy példamutatóan viselkednek

A szaktárca szerint az elismerést megakadályozó körülményre nem derült fény sem az elismerések előkészítésének időpontjában, sem pedig azt követően. "Fontos megemlíteni, hogy az említett személyeknél több évtizedes kimagasló rendőrszakmai munka, példamutató személyes és vezetői magatartás szerepelt az elismerési javaslatok indokolásában" - tették hozzá.

Pedig a Papp Károly dandártábornok vezette bizottság egyértelműen arra a következtetésre jutott a rendőri fellépés vizsgálata során: a rendőrség aznap "alapvetően törvényesen" járt el, de "a hatályos jogszabályok és belső normák betartásában - elsősorban magasabb vezetői, irányító parancsnoki szinten - elkövetett szakmai hibák hozzájárultak ahhoz, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság az eseményeket nem mindig tudta kellő mértékben uralni, és hatékonyan kezelni".

Az ORFK sokáig - kérésünk ellenére - a Papp-jelentésben csak vezetéknévvel, vagy kódnévvel jelölt rendőrök azonosítására sem volt hajlandó, ezeket csak azután adta ki, hogy az adatvédelmi ombudsman az [origo] panasza nyomán úgy találta: a parancsnokok neve és rendfokozata nyilvános adat. Így derülhetett ki, hogy a hibázó főrendőrök közül voltak, akik azóta nyugdíjba vonultak, hármójukat viszont előléptették a zavargások után.

Magas színvonalú munka

Október 23-án a tömegoszlatás során az egyik helytelen parancsot az Alkotmány utcától induló tömegkiszorítás során Majoros Zoltán rendőr ezredes adta ki, akit idén májusban soron kívül alezredesből ezredessé léptették elő, mint a REBISZ bevetési parancsnokság műveletirányítóját. Aznap délután négyig Pigler István alezredes volt a tömegoszlatás parancsnoka, aki május óta - az alezredesi mellett - a rendőrségi tanácsos címet is viseli. Az Igazságügyi Közlöny májusi száma szerint mindketten magas színvonalú szakmai munkájuknak köszönhették az elismerést.

Kiemelt hiba történt az Astoriánál, ahol a Fidesz délutáni megemlékezésén résztvevőkkel összeért a Deák téren gyülekező, majd szétoszlatott tömeg. A jelentés szerint a helyszíni parancsnok "nem intézkedett a rendezvényt megzavarni szándékozó személyek hatékony távoltartására", és nem is volt összeköttetésben a közelben meginduló tömegoszlatás irányítójával. Az Astoriánál a biztosítás parancsnoka - az Erzsébetváros 01 kódnévű - Nagy-Juhák István ezredes volt, aki akkor a VII. kerületi rendőrkapitányságot vezette. Jelenleg ő a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese.

Korábban az [origo] megkérdezte az ORFK-tól, felelősségre vontak-e rendőröket az október 23-ai hibákkal kapcsolatban. Az ORFK válasza szerint egy meg nem nevezett rendőr alezredes osztályvezető megrovást kapott, többeket az ügyészségen gyanúsítottként hallgattak ki "hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás" miatt. Ők nem tartoznak a magasabb beosztású rendőrök közé, tiszthelyettesek vagy zászlósok: egy őrmester, hét törzsőrmester, két főtörzsőrmester, három zászlós és öt törzszászlós.