Visszakapja gyerekeit a boszorkánysággal vádolt nő

Vágólapra másolva!
Visszakapja gyerekeit az a zákányszéki asszony, akit volt férje többek között boszorkánysággal vádolt meg. A helyi jegyző annyira komolyan vette a volt férj állításait, hogy két és fél hónappal ezelőtt ideiglenesen elvette a gyerekeket a nőtől. A szolnoki gyámhivatal szerint azonban a gyerekek korábban sem voltak, és most sincsenek veszélyben az anyjuknál.
Vágólapra másolva!

Nem látta indokoltnak a szolnoki gyámhivatal, hogy továbbra is az apjuknál legyen az a két gyerek, akiket ideiglenesen vettek el, a többek között boszorkánysággal megvádolt Kálmán Andreától. A 11 és 14 éves gyerekeket három napon belül vissza kell adni az asszonynak - döntött október 8-án a szolnoki gyámhivatal.

A gyerekeket két és fél hónappal ezelőtt vették el a zákányszéki asszonytól, miután volt férje a település jegyzőjéhez fordult, és többek között azt állította, hogy az asszony furcsa szertartásokat végzett a temetőben, átkokat küldött és gyertyákat égetett. A helyzetet a jegyző is súlyosnak ítélte, ezért azonnal intézkedett a gyerekek áthelyezéséről az apához. A döntés után viszont rögtön elfogultságot jelentett be maga ellen, mert az édesapa volt a település előző jegyzője. Az iratokat ezért továbbította az illetékes gyámhivatalnak, de mivel ott is elfogultságot jelentettek be, a több hivatalt megjárt ügy végül a szolnoki gyámhivatalhoz került

A szolnoki gyámhivatal most megállapította, hogy a gyerekek nem voltak súlyos veszélyhelyzetben az apa kérelmének időpontjában, és azóta sem merült fel ilyen körülmény, ezért megszüntette az ideiglenes elhelyezést. A szolnoki gyámhivatal határozata szerint a helyi jegyző "a kérelem megalapozottságát mellőzve" döntött arról, hogy a gyerekeket elveszi az édesanyjuktól.

Kálmán Andrea korábban azt nyilatkozta az [origo]-nak, hogy boszorkányságról szóló vádak a legképtelenebbek a sorban, melyek mind azt a célt szolgálják, hogy férje és családja még a környékről is elűzze őt. Azt is elmondta, hogy a válásukkor volt férjének még nem volt ellenére, hogy a gyerekeket az asszonynál helyezzék el. A férfi azóta ezt másképp látja, nemrégiben kezdeményezte a bíróságnál, hogy mégis nála helyezzék el a gyerekeket.