Dominiké a megtalált holttest

Vágólapra másolva!
A rendőrök szerint is az augusztusban eltűnt Takács Dominik holttestét találták meg kedden Monorierdőn. A nyomozók azt követően kezdtek kutatni a település környékén, hogy az édesanya múlt hét pénteken megtört, és elárulta, nem igaz az, hogy a gyerek a Margitszigetről tűnt el. Kiderült, Dominikot a család kutyái tépték szét otthonuk udvarán, de a szülők nem jelentették az esetet, hanem inkább elásták a fiút a falu határában. Tettükre nem tudtak magyarázatot adni.
Vágólapra másolva!

Szinte teljesen - 99 százalékban - biztosak a rendőrök abban, hogy Takács Dominik holttestét találták meg kedden Monorierdőn - közölte sajtótájékoztatóján a BRFK. A kisfiú egy méter mélyre elásott holttestére egy mezőgazdasági területen bukkantak a település közelében. A tetemet a szülők földelték el másfél-két kilométerre otthonuktól.

Bodnár Zsolt ezredes, a kisfiú ügyében nyomozó csoport vezetője szerint a kisfiú édesanyja múlt hét pénteken tört meg, és árulta el: korábbi állításával ellentétben nem igaz, hogy a kisfiú a Margitszigeten tűnt el, hanem kutyák tépték szét. A kisfiú ugyanis kiment a házból, és a család által tartott kutyák közé keveredett az udvaron, amelyek szétmarcangolták.

A szülők azonban úgy döntöttek, hogy nem jelentik az esetet. Az anya és az apa közösen, talicskával vitték ki a halott gyereket a falu határába, és ott elásták. A rendőrség péntek óta kutat a család otthona környékén, az édesanya ugyanis nem tudta pontosan megmondani, hol rejtették el a holttestet. A nyomozóknak keddre sikerült rávenni az édesapát, hogy működjön együtt velük.

A maradványokat a rendőrség kórbonctani vizsgálatra szállította, holnapra várják az eredményt. Azt nem tudni pontosan, hogy hány állat támadt rá a gyerekre. Az egyik kutyát - egy fajtáját tetkintve feltehetően pitbullt - már pénteken elhozták a rendőrök a családtól, az állatot fogazonosítás céljából vizsgálják.

A rendőrség szerint sem az apa, sem az anya nem tudott magyarázatot adni arra, hogy mitől ijedtek meg és miért nem jelentették az esetet. Ez feltehetően összefüggött azzal, hogy az apa ellen körözés volt érvényben.

"Az anyja annyira féltette"

A család Monorierdőnek egy külső területén lakik, fél-egy kilométernyire attól a helytől, ahol a rendőrség a holttestet találta. Ez a rész Monorierdő külterülete, kevesen laknak itt állandóan, leginkább hétvégi házakkal szomszédos Takácsék háza. A kis épülettől - amelynek az udvarán még most is ott volt egy letakart gyerekkocsi - keskeny földút visz az erdős-cserjés rész irányába, ahol kedd délután négy órakor a félig visszatemetett gödröt lehetett látni. A környéken kordont állítottak fel, a füvet letaposták a teljesen elhagyatott erdősszélen.

A család otthonával szemben lakó idős asszony azt mondta az [origo]-nak, mostanában előfordul, hogy napokig nem is látja a kisfiú édesanyját és nagyanyját. Akárcsak más megkérdezett helybeliek, teljesen elképedt a hír hallatán, hogy holtan találták meg Dominikot. "Az anyja annyira féltette azt a gyereket, hogy az nem is igaz" - mondta egyből, akárcsak a kis utca másik végén lakó asszony, aki szerint egy méterre nem engedte el maga mellől a kisfiút az anya.

Az idős szomszédot kihallgatták a rendőrök, miután a gyereknek nyoma veszett, de sokat állítólag nem tudott mondani. A család által tartott harci kutyákat sem igen látta, mint mondta, azokat leghátul, a ház mögött tartották. Neki a nyomozók szavai alapján már akkor is úgy tűnt, hogy vagy a kutyák bántották a kicsit, vagy "pénz, valami adósság van a háttérben".

A helyszínre kivonuló rendőrök láttán a helyiek körében megindult a találgatás, mindenki azonnal azt kérdezgette, élve lett-e meg a gyerek. A halálhír alapján ketten is azonnal azt mondták, az anyának semmi köze nem lehet gyereke halálához, sőt azt is nehezen tudnák elképzelni, hogy tudott arról, mi történt valójában. Egy idősebb környékbeli határozottan állította, szerinte a férfi kényszeríthette a nőt arra, hogy azt állítsa, a Margitszigetről tűnt el a kisfiú.

Az anya a Dunával kezdte

Dominik augusztus 3-án tűnt el. Édesanyja ekkor még azt állította, hogy a margitszigeti Duna-parton az Árpád híd alatt ő megcsúszott, és az eséstől pár percre elveszítette az eszméletét. Mire magához tért, a kisfiú már nem volt sehol. A nőt sokkos állapotban szállították a pszichiátriára.

Fotó: Szabó Pál
Itt lakott a család

A rendőrség másnap estig kereste a Margitszigeten a kisfiút. Addigra átfésülték a szigetet, a katasztrófavédelem búvárai, a vízi rendészet motorcsónakosai pedig a vizet kutatták. Augusztus 9-én már a szülők monorierdei házánál is keresték Dominikot. Kormos Endre rendőrségi sajtóreferens szerint ellentmondások voltak az anya vallomásában, ezért terjesztették ki a keresést. Kutyával vizsgálták át a kertet és a közeli erdős részt, de csak egy harci eb elásott tetemét találták meg.

Augusztus 20-án, hétfőn elfogták Budapesten Dominik apját, akit több bűncselekmény miatt is köröztek. Az apa ügyvédjén keresztül tudatta a nyilvánossággal, hogy szerinte a gyereket bosszúból rabolta el élettársa egyik ismerőse, aki korábban többször is fenyegette a családot, és bűncselekményekre akarta rávenni az apát.

Augusztus 28-án az ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt rendelt el nyomozást. Augusztus 29-én gyanúsítottként hallgatták ki az anyát, aki megtagadta a vallomástételt. A rendőrség akkor azzal indokolta a gyanúsítást, hogy a nő "vízpart közvetlen közelében felügyelet nélkül hagyta kétéves gyermekét olyan körülmények között, hogy a kisfiú bármikor elindulhatott a víz irányába".