Beléptetéssel juthatnak haza az Operánál lakók

Vágólapra másolva!
Lakcímkártyával, színházjeggyel vagy más bizonyítékkal kell szolgálniuk azoknak, akik be akarnak lépni október 22-én az Operaház környékére, melyet a rendőrség az esti díszelőadás magas rangú vendégei miatt teljesen le fog zárni. A BRFK szóvivője szerint nem korlátozzák azokat, akiknek valóban itt van dolguk, de biztonsági okokból szükség van a beléptetési rendszerre.
Vágólapra másolva!

Lezárják az Operaház környékét hétfőn délután kettő és este tíz óra között, mert az épületben az 1956-os megemlékezésekhez kapcsolódó díszelőadást tartanak közjogi méltóságok, védett személyek, magas rangú diplomaták részvételével, itt mondja majd el Gyurcsány Ferenc ünnepi beszédét.

A helybeliekkel a környező utcákon kihelyezett plakátokon ismertették a közlekedésre és korlátozásokra vonatkozó szabályokat, ezek szerint csak azokat engedi majd be a rendőrség a lezárt területre, akik itt laknak, vagy bizonyítani tudják, hogy valamelyik szórakozóhelyre tartanak. Az Andrássy utat a Nagymező és a Bajcsy-Zsilinszky út között az autósok elől teljesen lezárja a rendőrség, nem lehet majd itt parkolni, és egy időre a gyalogosok sem közlekedhetnek itt.

Az eseményen részt vevők biztonsága érdekében van szükség az intézkedésekre, indokolatlanul nem kívánjuk korlátozni az emberek mozgási szabadságát - mondta az [origo]-nak Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. Arra a kérdésre, hogy a rendőrök valóban hazakísérik-e az itt lakókat, annyit mondott: a területre beléptetésnél mindenkit ellenőrizni fognak, és azt engedik be, aki valamilyen módon igazolni tudja, hogy itt él, ismerősökhöz megy, esetleg színházjegye van egy itteni előadásra.

A közelben több bejelentett rendezvény is lesz, és a rendőrség el akarja kerülni, hogy egyes tüntetők megzavarják az október 22-ei díszelőadást. A pesti belvárosban sok helyen kell korlátozásokra számítani, az erről szóló tájékoztatót pénteken tették közzé a rendőrségi honlapon.