Medián: a közvélemény támogatja Gyurcsány pontjait

Vágólapra másolva!
A Medián telefonos felmérése szerint a közvélemény támogatja Gyurcsány Ferenc hétpontos javaslatcsomagját, amelyet a közélet megtisztítására terjesztett elő. Sokan tartják a pontokat kifejezetten fontosnak, a megvalósíthatósággal kapcsolatban azonban még a kormánypárti szavazóknak is vannak kétségei.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök hétpontos, a közélet megtisztítását célzó javaslatcsomagja számíthat a közvélemény támogatására - derült ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet telefonos felméréséből.

A kutatás szerint a hét javaslattal egyenként a megkérdezettek 71-95 százaléka értett egyet, ugyanakkor a várható hatással kapcsolatban nem igazán derűlátóak az emberek - írta a Medián, hozzáfűzve, hogy ez a kettősség megjelent az október 5-e és 9-e között 1200 választópolgár személyes megkérdezésével készített felmérésben is.

A kutatás eredménye szerint a megkérdezettek a hét pont mindegyikét fontosnak ítélik, legfontosabbnak pedig azt tartják, amely a képviselők jövedelem-elszámolását szigorítaná. Azzal összefüggésben, hogy a javaslatok megvalósíthatóak-e, inkább a kételyek jellemzőek, a százfokú skálán a mutató egyik javaslat esetében sem éri el az ötvenet.

A Medián hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc kezdeményezésének megítélése nem függ össze a pártpreferenciával. A politikai irányultság hatása a javaslatok realitásának megítélésében jelenik meg: a kormánypártiak mérsékelten optimisták, az ellenzékiek inkább kétkedőek, akik nem szavaznak, vagy parlamenten kívüli pártokra voksolnának, kifejezetten irreálisnak ítélik a javaslatokat - fűzte hozzá a közvélemény-kutató intézet.

Rámutattak arra is, hogy az indítványt a válaszadók egyharmada sorolta a napirenden lévő ügyek közül a fontosak közé, hat százalékuk pedig ezt tekintette a legfontosabbnak. A "tisztasági csomag" az események fontossági sorrendjében a hatodik helyre került és valamelyest ellensúlyozta a Zuschlag-ügy jelentőségét, amit október elején az előző hónap legfontosabb témájának tartott a közvélemény.

Gyurcsány Ferenc október 1-jén az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában jelentette be hétpontos javaslatát. Eszerint a kormányfő új, szigorú párt- és kampányfinanszírozási törvényt kíván alkotni, meg kívánja szüntetni a pártok ifjúsági szervezeteinek szerinte felemás helyzetét, és meg kívánja védeni a civil szervezeteket a pártpolitikai befolyástól.

A kormányfő törekvése az is, hogy Magyarországon megalkossák Európa legszigorúbb összeférhetetlenségi törvényét. Javaslata szerint a közpénzeket odaítélő pályázatok esetében meg kell határozni, kik azok, akiket ebből ki kell zárni összeférhetetlenség miatt. A miniszterelnök a főállású parlamenti képviselőség intézményét is bevezetné, továbbá átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé tenné a képviselői jövedelmeket.