Bringapólóval lehelnek életet a betonteknőbe

Vágólapra másolva!
Profi versenyekre rászervezett amatőrfutamokkal vagy épp amatőr nyílt napokra szervezett profi versenyekkel igyekeznek fenntartani a kerékpáros életet lelkes biciklis aktivisták és veterán pályakerékpárosok a Millenáris Velodromban. A 111 éves pályát tavaly már a lebontás fenyegette, de idén ősszel - gyarapodó érdeklődés mellett - sorra szervezik a versenyeket profiknak és amatőröknek egyaránt. Szeptemberben két új sportág is megjelent a pályán: a bringapóló és a bringabalett. Egy amatőrfutamon az [origo] is elindult, videofelvétel is készült róla.
Vágólapra másolva!

"Lökd meg jól, mert nagyon nehéz neki tekerni az elején. Nem jó, ha utoléri a mögötte levő" - utasít egy nagydarab ember a pálya szélén, majd zászlót lendít. Megtolom a kerékpárost, miközben futok vele pár tucat lépést. "Oké" - mondja. Még egyet lökök rajta, és félreállok. Majdnem utoléri a mögötte tekerő, ő meg kissé lemarad az elsőtől. Hárman vannak, a betonteknő alsó peremén tekernek, a felső peremen furcsa piros motorkerékpárok robognak körbe-körbe, vezetőik nem is ülnek, hanem állnak.

A biciklisek mennek majdnem egy kört, motorok lassítanak, lejjebb ereszkednek, egy-egy beáll egy-egy biciklis elé, és együtt gyorsítanak. Olyan 65-70 kilométer per óráig, annyi az utazó - magyarázza a pálya szélén egy beavatott.

Így startolt október 10-én a 2007-es stéher ob, vagyis a motorvezetéses kerékpározás országos bajnoksága. A verseny lényege, hogy a motor szélárnyékában nagy áttétellel tekerő kerékpárosok egy sima versenybiciklis sebességének közel kétszeresével küzdenek egymással.

A verseny távja ezúttal 48 kör - a lehető legrövidebb hivatalos táv - a városban megengedett maximális sebességhatár fölött. Hárman indultak, ennyien versenyeznek hivatalosan ebben a sportágban ma Magyarországon, ennyi speciális motor áll a rendelkezésre. Körülbelül 20 perc alatt lefutották a majdnem 20 kilométeres távot. A srác, akit indítottam - Fekete Dániel, vezette: Huszár András -, harmadik lett. A kerékpáros többször "leszakadt" - kissé lemaradt a motortól. A mezőnyt a táv nagyobb részén az Antalfi László mögött tekerő Ábrok Norbert vezetett, ám Erdélyi Sándor és vezetője, Szabó Zoltán jobban bírta az iramot, és valahol kétharmad távnál elmentek. A végén több mint egy kört vertek a másodikra.

Profi futam az amatőr napon

A lelátókon jó pár tucat érdeklődő biztatta a versenyzőket, jóllehet messze nem voltak annyian, mint a sportág fénykorában, jó 50-70 évvel ezelőtt. Akkor megmozdulni sem lehetett volna a a '20-as években átépített, de akkor már közel harminc éve álló pálya körül. Most profi kerékpárversenyzők, lelkes amatőrök, biciklis aktivisták, futárok és veteránok nyüzsögtek a betonteknő vagy épp a zsíros kenyeréről híres, csak szerdán és szombaton nyitva tartó, "kisgébics" néven emlegetett, magát önkéntes hozzájárulásokból fenntartó büfé körül. A versenyt ugyanis a szerdai nyílt napra rakták a szervezők, amikor amúgy is megjelenik jó pár amatőr, hogy tekerjen pár kört a "Millin". Most azonban számukra is szerveztek országos bajnokságot. A pálya történetében először negyedmérföldes (egy kör) és egymérföldes (négy kör) távokon repülőrajttal, illetve olimpiai sprintben.

Az amatőrök idejét ráadásul profi módszerrel mérték - az időmérők itt tesztelték amúgy méregdrágán bérelhető berendezésüket. Az indulók között akadt futár, volt versenyző, bringás aktivista vagy épp újságíró, mivel az [origo] munkatársa is megmérette magát. Egy körön. Alant megnézheti videón is.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=I0fMTmYcHnLy0Cck

A hangulatról Sinya, a veterán budapesti kerékpárosfutár gondoskodott, aki mikrofonnal a kezében biztatta a versenyzőket. "Bumm-bumm, bent vagy" - kommentált egy-egy célba érést. "Csíkot húz az UV-zöld bukód... ez az férfi, már csak egy köröd van" - kiáltotta oda másnak.

Vécétartály-úszó a pólópályán

Eközben már készülődtek a bringapólósok is. A lovaspólóhoz hasonló kerékpáros póló hazai művelői alig több mint egy hónapja kezdték űzni a Magyarországon eddig nem különösebben ismert sportágat, amit egy Európában kóborló kanadai biciklis és egy valamikor Budapesten is dolgozó portugál kerékpárosfutár honosított meg. Ők szervezték az első mérkőzést. Először partvisnyélre szerelt PVC-cső-darabokból eszkábáltak maguknak ütőt, majd síbotokból átalakított vagy faágakból készített pólóütők is feltűntek.

Folyik a kísérletezés a labdákkal is. Kimart gyeplabdával, apró gumilabdával, sőt, műanyag vécétartály-úszóval is játszottak már meccset. Hiába azonban a kezdetleges eszközök, a játékot komolyan gondolják. Olyannyira, hogy bringapólós szakágat szeretnének indítani a kerékpársportokon belül - mondta el az [origo]-nak az egyik szervező. Jól jellemezte a lelkesedést, hogy a korán leszálló októberi este sem vette kedvét a csapatoknak, egy motorakkumulátorról működő kompakt fénycső és egy kerékpár irtózatosan feltuningolt ledes lámpájának fénye mellett is folytak a meccsek, jóllehet néha azt sem lehetett látni, hol a labda.

A tavaly már a lebontás szélén álló épület kerékpáros civilek akcióinak köszönhetően menekült meg, majd helyi védettséget kapott a városházától. Az aktivisták azt is kiharcolták, hogy hetente két nyílt napon - szerdán és szombaton - ingyen lehessen használni a pályát. Az érdeklődőket korábbi profi versenyzők vezetik be a pályakerékpározás rejtelmeibe, és egyre gyakrabban szerveznek a profi versenyek mellett amatőr futamokat is.

Az október 10-i program is csak egy volt a 2007-es őszi idényben szervezett kerékpáros események közül a Velodromban. Október 17-én szerdán Madison (látványos pályakerékpáros váltóverseny, amikor egymást rántják be a versenyzők) és senior országos bajnokságot rendeztek, 20-án, szombaton pedig vállalkozó kedvű amatőrök mérhették össze kitartásukat az egyórás versenyen (az nyer, aki a legnagyobb távolságot teszi meg egy óra alatt).