[origo] itthon

100
90

Állami alkuszok söprik tisztára az autópálya újtát

[origo]|2007. 11. 06., 8:19|

Az illetékes állami hivatal alig tud olyan esetekről, amikor spekulánsok utaznának egy-egy jelentősebb állami útépítés nyomvonalába eső telkekre. Pedig a szélhámosoknak rengeteg lehetőségük van rá, hogy ügyeskedjenek, mert egy út nyomvonala csak hosszas előkészítés és nyilvános vizsgálatok után kerül védelem alá. Sok baj van viszont az állammal, amely gyakran megalázóan alacsony árat kínál azoknak, akiknek a telke útban van - állítja egy kisajátítása ügyekkel foglalkozó ügyvéd. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezetője szerint azonban a többség elfogadja a kínált árat, ritka a pereskedés.

Fotó: MTI

Az M0-ás egyik épülő szakasza

Ajánlat

JÁTSSZ ONLINE!

Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést október 19-én a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). Ennek oka, hogy az állami cég az M60-as gyorsforgalmi út, valamint az M0-s autóút építési területének előkészítése során több alkalommal azonos tulajdonosi körhöz tartozó ingatlannal találkozott.

"Nagyságrendileg több mint 20 területet érint a feljelentés" - mondta az [origo]-nak az ügyről óvatosan nyilatkozó Tompos Attila, a NIF igazgatója. Az érintett ingatlanok összértéke több tízmillió forint. Béni Gyöngyi, a NIF sajtómunkatársa szerint az volt a feltűnő, hogy ugyanazok a tulajdonosi nevek kizárólag a nyomvonalat érintő területeknél bukkantak fel. Mindössze néhány tulajdonosról van szó. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda indít vizsgálatot.

Bőven van idő az ügyeskedésre

Tompos szerint először fordul elő, hogy valamely leendő autópálya-szakasz területének megvásárlásakor ingatlanspekuláció gyanújával találkoznak. Pedig nincs nehéz helyzetben az, aki egy-egy állami autóút építése előtt - a haszon reményében - felvásárolásokkal próbál trükközni, sokáig meg lehet szerezni ugyanis a NIF által kiszemelt földeket.

Hivatalosan csak akkortól védi elidegenítési tilalom ezeket, amikor "rendeleti úton kijelölt útvonal van" - közölte Bényi. Csakhogy ezt megelőzi a környezetvédelmi vizsgálat, az összes építési engedély beszerzése, a nyomvonal kijelölése, vagyis számos mérés, bejárás, így hamar nyilvánvalóvá válik, merre megy majd egy nagyobb út, hol érdemes próbálkozni.

Maximum erkölcstelen

"Ez nem bűncselekmény, maximum erkölcstelen" - minősítette a fenti esetet az [origo]-nak egy kisajátítási ügyekben jártas ügyvéd. Szerinte nem sorolható bűncselekmények közé, ha valaki törvényes úton tudomást szerez egy-egy leendő építkezésről, és megvásárolja az ennek útjába eső földeket a tulajdonostól. Tompos szerint azonban majd a rendőrség eldönti, hogy erkölcstelen, vagy inkább törvénybe ütköző az, amire bukkantak.

Az ORFK-tól korábban megkérdeztük, hogy mennyi ingatlanspekulációval kapcsolatos bűncselekményről tudnak. Az országos főkapitányság által az egyes megyékhez szétküldött kérdésünkre meglepő módon nemleges válaszok érkeztek. Egyedül Zala megyéből érkezett olyan levél, hogy nyomozás indult kisajátítással kapcsolatos ügyben, de bűncselekmény hiányában megszüntették azt is.

Tízszeresére srófolták az árat

Az ügyvéd szerint szinte bizonyíthatatlan a hasonló esetekben a szándékosság vagy az információk kiszivárogtatása. Van azonban mozgástere az állammal szemben a tulajdonosoknak is, igaz, kevesen mernek szembefordulni a hivatalokkal.

Az állami földvásárlás a következőképpen megy: egy leendő autópálya-szakaszt érintő területek tulajdonosait felkeresi az állam által megbízott ügyvédi iroda egy "kisajátítást megelőző adásvételre". Ekkor a NIF szerint piaci, míg az ilyen ügyben már tucatnyi alkalommal tulajdonosokat képviselő ügyvéd szerint sokszor megalázóan alacsony árat kínálnak az ingatlanért.

Az esetek többségében el is fogadják ezt a tulajdonosok. "Élnek a régi beidegződések. Nagyon sokan azt gondolják, hogy úgyis elveszi az állam, legalább fizet valamit érte" - fogalmazott az ügyvéd. Ha valaki valamilyen okból ellenáll, akkor a közigazgatási hivatal rendel ki értékbecslőt, akik korrigálhatnak az áron, s ha ez sem elfogadható, lehet perelni az államot.

Tompos Attila statisztikái szerint az első ajánlatot a megkeresett tulajdonosok 60 százaléka fogadja el, s a maradék 40 százalék szinte teljes egészében rábólint a közigazgatási eljárásban kínált kedvezőbb árra. Tudomása szerint csak az esetek töredékében perelnek ezután is. De ekkor már ők is perelhetnek, és perelnek is, ha olyan magasra szökik az ár, ami már nem megfelelő számukra.

Hogy az alábbi eset ilyen lesz-e, azt nem tudni, mindenesetre az ügyvéd mondott konkrét példát is az [origo]-nak a szerinte sokszor megalázó állami ajánlatra. Egy épülő autópálya-szakasz kapcsán a felkeresett tulajdonosok nyolcvan százaléka egyből elfogadta az állam által ajánlott 100 forintos négyzetméterenkénti árat. A többiek továbbmentek: a közigazgatási hivatal eljárásában már 350-440 forintos ár jött ki, amire a tulajdonosok fele rábólintott, de voltak, akik ezt sem fogadták el. Ők keresték meg az [origo]-nak nyilatkozó ügyvédet, akivel perre mentek. "Jelenleg az eredetileg ajánlott ár tízszerese fölött, azaz ezer forintos négyzetméter ár fölött vagyunk" - állította az ügyvéd.

A NIF-igazgatója ezt az esetet "nagyon kirívónak és furcsának" nevezte. Mint mondta, a tulajdonosok számára ajánlatot kínáló ügyvédi irodákkal olyan megbízási szerződést kötnek, amely anyagilag érdekeltté teszi őket, hogy szerződést kössenek. Ha közigazgatási eljárás keretében köttetik meg az ügylet, az államot képviselő irodák már kevesebbet tehetnek zsebre.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »