Fegyházba mennek a sokkolós rablók

2007.10.26. 12:43

Öt és négy év fegyházbüntetést kapott az a két férfi, aki elektromos sokkolóval rabolt ki korábban egy békéscsabai pénzváltót. Felbújtóik - akik a rabolt pénz nagyobb részén osztoztak - hat évet kaptak.

Egy elektromos sokkolóval súlyosan bántalmazott, majd több mint 15 ezer eurót rabolt el egy békéscsabai pénzváltótól az a két férfi, akik jogerősen négy, illetve öt év fegyházbüntetést kaptak. Felbujtóikra hat évet mért a Szegedi Ítélőtábla.

Az ítélet szerint Bálint János és Kovács Gyula - az első- és másodrendű vádlott - megállapodtak abban, hogy pénzt szereznek egy pénzváltással foglalkozó, Békéscsabán élő férfitól. A két férfi 2006 januárjában megbízta a harmadrendű vádlottat azzal, hogy vegye fel a kapcsolatot a pénzváltóval. Turgyán Miklós meg is tette ezt, hamis néven mutatkozott be, azt állítva, hogy forintot szeretne euróra váltani.

A társaság azt tervezte, hogy a férfi a pénzváltás során elveszi a pénzt a sértettől, és elszalad. Turgyán Miklós 2006 januárjában és februárjában több alkalommal is találkozott a pénzváltóval, de nem sikerült megszereznie a remélt összeget. Az első- és másodrendű vádlott ezért egy lakást bérelt, legalább tíz alkalommal az albérletben váltották a valutát, de itt sem sikerült elvenniük a pénzt későbbi áldozatuktól.

Mivel Turgyán Miklós sorra kudarcot vallott, felbujtói megpróbálták rávenni a férfit, hogy akár erőszakkal is szerezze meg a pénzt, s ehhez segítségül hívták Simonis Andreas negyedrendű vádlottat. Március 15-én este a bérelt lakásba hívták a pénzváltót azzal az ürüggyel, hogy több mint négymillió forintot akarnak euróra váltani. A pénzváltással foglalkozó férfi ezért több mint 15 ezer eurót vitt magával. A lakásban aztán megverték őt, miközben elektromos sokkolót is használtak ellene.

A rabolt pénzből a negyedrendű vádlott 100 ezer, a harmadrendű 300 ezer forintot kapott, a többi pénzen a felbujtók osztoztak meg, így legalább 1,8-1,8 millió jutott nekik. A pénzváltó a támadás során több sérülést is elszenvedett, volt közöttük olyan, ami négy hét alatt gyógyult meg.

A táblabíróság a felbujtókat jogerősen hat év fegyházbüntetéssel sújtotta. A harmad- és negyedrendű vádlottat súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, s négy, illetve öt év fegyházbüntetést szabott ki rájuk.

KAPCSOLÓDÓ CIKK