[origo] itthon

100
90

Ráállnak a temetőkre a tolvajok

[origo]|2007. 11. 01., 8:55|

Az aluljárókba és a piacokra vándorolhatnak azok a virágok és mécsesek, amelyek nagy számban tűnnek el a temetőkből - legalábbis a sírkertekben dolgozó virágárusok szerint nekik senki nem ajánlotta fel őket megvételre. Halottak napja előtt a rendőrség nem elsősorban a virágtolvajoktól, inkább a közlekedési káosztól és a zsebesektől óvja az embereket.

Fotó: Pályi Zsófia

Megállni tilos

A rendőrség közleményeA várható közlekedési káosz miatt Budapesten a temetők környékén több helyen is megállási tilalmat rendeltek el, az Új Köztemető körüli utcákat pedig egyirányúsították. Egyáltalán nem lehet behajtani a X. kerületben az Újhegyi út Maglódi út és a Kozma utca közötti szakaszára és a XXIII. kerületi Külső Vörösmarty utcába. A BKV ígérete szerint a temetőket is érintő vonalakon a szokásosnál sokkal sűrűbben járnak majd a buszok és villamosok.

Behajtani tilos

A temetkezési intézet közleményeHalottak napján és az azt követő napokban tilos lesz behajtani a budapesti temetőkbe. Ez alól csak a Fiumei úti és az Új Köztemető a kivétel, és bemehetnek autóval a mozgáskorlátozott-igazolvánnyal rendelkezők is. Az Új Köztemetőben mikrobusszal szállítják a rászorulókat.

KÉPGALÉRIA

JÁTSSZ ONLINE!

Aki sírról lop, magával viszi az elhunyt bűneit is, azokért is neki kell majd szenvednie a túlvilágon - tartja a régi hiedelem. Ez azonban nem rettenti el azokat, akik országszerte fosztogatják a temetőket, a bűnügyi hírekben nap mint nap szerepelnek hírek virág-, mécses- és sírkőlopásokról, lefeszegetett fémdíszekről. Halottak napja előtt ráadásul megnő az igény a kegyeleti tárgyakra, így a bűnözők is aktivizálják magukat.

"Karácsonykor még a kis fenyőt is elvitték, amit a sírra tettem" - mesélte egy látogató az [origo]-nak a budapesti Fiumei úti sírkertben, ahol többen is beszámoltak kisebb-nagyobb lopásokról. Többen is panaszkodtak, hogy nem csak a vágott virágot, de a sírra ültetettet is elviszik. Igaz, találkoztunk olyan idős hölggyel is, aki azt mondta, még soha nem érte kár, sőt, amikor egyszer a sír mellett felejtette a táskáját, a rendőrök szóltak rá, hogy vigyázzon az értékeire.

A temetőben dolgozó virágárusok is azt mesélték, sokan panaszkodnak kisebb-nagyobb lopásokra, és biztosak benne, hogy a tettesek nem haza viszik a krizantémot, de állították, nekik soha nem kínáltak fel megvételre gyanús virágot vagy mécsest. "Inkább a piacon meg az aluljáróban érdemes körülnézni" - mondta egyikük. Egy temetőőr azt mondta, ők folyamatosan járőröznek, de a temető akkora területen fekszik, amit képtelenség állandóan szemmel tartani. Egyes kisebb temetők fenntartói már térfigyelő kamerák felszerelésével kísérleteznek, de a Fiumei úti sírkert bekamerázása szinte lehetetlen feladatnak tűnik.

"Nem a konyhában rakják le"

Pedig ez a megoldás valószínűleg a legnagyobb károkat okozó sírkőtolvajok ellen is hatékony lehet. Ők - a dolgozók szerint - szinte biztosan sírköves vállalkozóknak dolgoznak, hiszen - ahogy egy temetőőr fogalmazott - "biztos nem a konyhában rakják le járólapnak a fekete márványt". Olyan esetek is előfordultak, hogy a több száz kilós kőtömböket nem is vitték ki a temetőből, valószínűleg csak egy másik sírra helyezték, lecsiszolták és újravésték őket, így már senki nem ismerhette fel őket.

A tolvajok nem csak a temetőkben dolgoznak: a múlt hét szombatra virradóra például egy szegedi virágboltot tört fel néhány fiatal, és onnan lopott nagy tételben koszorúkat és sírdíszeket. A több százezer forint értékű árut azonban a rendőrök néhány órával később megtalálták: a Mars téri piacon árulták. A fiatalok - köztük egy 15 éves fiú - úgy gondolták, a közelgő halottak napjára tekintettel jó üzletet csinálhatnak.

Zseblopás és balesetek

A temetők biztonsági őrei és a rendőrök is megerősített szolgálattal készülnek halottak napjára, de utóbbiak nem elsősorban virágtolvajoktól tartanak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság által kiadott közlemény szerint a rendőrök a közlekedési káosztól, a balesetektől és az autófeltörésektől óvják az embereket. A november 1. körüli napokban sok tízezer ember fordul meg a nagyobb temetőkben, ilyenkor gyakran előfordul, hogy az össze-vissza parkoló autók közül gyalogosok lépnek az úttestre.

Fotó: Pályi Zsófia

A hosszú évek óta minden novemberben a Fiumei úti temetőben dolgozó virágárusok is azt mondják, a legtöbb bajt a tömeg és az emberek idegeskedése okozza. "Nem tudom, hova rohannak, miért idegeskednek, a sír nem szalad el" - mondta egyikük, aki szerint érdemesebb rászánni néhány órát a temetőlátogatásra, hogy ne kelljen rohanni, így elkerülhetők a balesetek, és megmarad az emlékezés méltósága is.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »