Lemondott mandátumáról Kaszab Csaba

Vágólapra másolva!
Kedden lemondott képviselői mandátumáról Kaszab Csaba volt szocialista kőbányai alpolgármester, akit szeptemberben ítéltek - első fokon - börtönre és pénzbüntetésre vesztegetés miatt.
Vágólapra másolva!

Lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról az első fokon elítélt szocialista Kaszab Csaba, volt X. kerületi alpolgármester - írja a Magyar Nemzet. A lemondásról Csicsay Claudius Iván, a kőbányai MSZP frakcióvezetője a kőbányai önkormányzat keddi rendkívüli közgyűlésén számolt be.

Kaszab Csabát vezető beosztású hivatalos személy által folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettében mondta ki bűnösnek a Fővárosi Bíróság szeptember 20-án. Nem jogerősen két év börtönbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélták azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, és egyben 4,43 millió forint megfizetésére kötelezték.