Frankfurter Allgemeine Zeitung: "Gyurcsányt saját pártja buktathatja meg"

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc kormányfő helyzetével foglalkozott pénteki kommentárjában a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilap. A Gyurcsány csillaga hanyatlik című elemzés alcímében azt írja: a magyar pártelnök-kormányfőt saját pártja buktathatja meg.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök tavaly késő nyári, botrányt kiváltó beszéde lépten-nyomon üldözi őt - utalt pénteki cikkében az őszödi beszédre Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A némte napilap beszámolt az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója idején lezajlott tömeggyűlésekről, illetve véres összetűzésekről. A tüntetések idén októberben is megismétlődtek, bár az erőszakos cselekményeket ezúttal sikerült kordában tartani, ami nem utolsósorban azoknak a biztonsági erőknek köszönhető, amelyek egy évvel ezelőtt dicstelen szerepet töltöttek be.

A FAZ kommentárja szerint a tényleges nyugalom azonban aligha tér vissza. Ehhez ugyanis a magyar társadalom túlságosan is megosztott. Novemberre sztrájkok várhatók, néhány szakszervezet többnapos munkabeszüntetést jelentett be. Az ellenzéknek könnyű dolga van. A jószerint az egykori kormányfő, Orbán Viktor vezette Fidesz által indított szüntelen támadásokhoz bőségesen adódik elfogadható ok. Orbán eltökélt szándéka, hogy a Gyurcsány vezette szocialisták és a Kóka által irányított szabaddemokraták által 2006-ban szerzett kormányzati mandátumot lerövidítse.

Ugyanakkor szemmel láthatóan felhagyott azzal az elmúlt évben kijelölt úttal, hogy a kormány lemondását az utcán kényszerítse ki. A jelek szerint most a pártja által kezdeményezett referendumokkal igyekszik a kormányszövetséget térdre kényszeríteni - írja napilap hozzátéve: amennyiben az előreláthatóan 2008 tavaszán tartandó népszavazáson a többség elutasítja a kormány kezdeményezéseit, a kormányzat által bevezetett reformok részben érvénytelenné válhatnak, ami a kabinet cselekvőképességét kérdőjelezheti meg.

A szocialisták Gyurcsány tavalyi beszéde óta nem képesek elmozdulni a népszerűségi mélypontról - számol be a lap. A miniszterelnök "tántoríthatatlanul a merész, de népszerűtlen reformok útján" kíván tovább haladni. Ennek kapcsán a napilap utalt arra, hogy a társadalommal való párbeszéd elmaradása ezt az utat még inkább megnehezítette számára, amihez még kínos korrupciós ügyek is párosultak. S mindez árt a baloldal, illetve vezetői hitelképességének.

A cikkíró ennek kapcsán hangsúlyozza: "Gyurcsány széke jelentősen inog, még ha egyelőre nem is lehet látni, hogy ki válthatja őt. A szocialista kormány ezzel összefüggésben még várhat a 2009-ben esedékes európai parlamenti választásokig, de korábban is cselekedhet, amennyiben a "Zuschlag-ügy" még kínosabbá válik, vagy az Orbán által szervezett népszavazás eredménye "katasztrófával" járna Gyurcsány számára. Az általa, egyfajta előremenekülésként bejelentett "köztisztasági csomagot" pedig sem saját pártjának képviselői, sem a koalíciós partner nem támogatta.

A lap beszámolt arról, hogy az SZDSZ már most "zúgolódik" Gyurcsány miatt, s kételkedik abban, hogy lehetséges lenne a koalíció győzelme Gyurcsánnyal az élen a soron következő parlamenti választásokon.

Ugyanakkor szocialista körökben is egyre többen utalnak arra a mondásra, hogy "jobb a fájdalmas vég, mint a vég nélküli fájdalom." A tudósító értelmezése szerint Gyurcsány csillagának hanyatlására egyértelműen utalt a Népszava című lapban Kiss Péter. A kancelláriaminiszter mellett természetesen más nevek is elhangzanak esetleges örökösként: a lap Szekeres Imrét, Lendvai Ildikót, valamint Szili Katalint említi. Megtörténhet tehát az is, hogy nem a Fidesz elnöke buktatja meg Gyurcsányt, hitelképességének elvitatásával, hanem a szocialista párt különböző szárnyainak megállapodása.