Tucatnyi rendezvényt jelentettek be a BRFK-nál

Vágólapra másolva!
Tizenkét területfoglalási bejelentést kapott a rendőrség vasárnapra Budapesten, valamennyit tudomásul is vette a BRFK. Az 1956-os forradalom leverésének 51. évfordulóján több állami ünnepséget is tartanak, ezeken részt vesznek közjogi méltóságok, köztük Gyurcsány Ferenc is. A rendőrségnek nincs tudomása arról, hogy szélsőségesek az események megzavarására készülnének.
Vágólapra másolva!

Az állami ünnepségekkel együtt tizenkét területfoglalási bejelentést kapott a rendőrség Budapesten november 4-re, vasárnapra, ebből egy nem kapcsolódik a Nemzeti Gyásznaphoz - derül ki a rendőrség internetes oldaláról. A hivatalos állami megemlékezések mellett pártok, civil szervezetek rendezvényei és demonstrációk is várhatók a fővárosban, a BRFK valamennyi bejelentést tudomásul vette. A rendőrségnek jelenleg nincs olyan információja, hogy a rendezvényeket bármely szélsőséges csoport meg akarná zavarni, vagy be nem jelentett jogellenes demonstrációra készülne.

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 51. évfordulóján Sólyom László köztársasági elnök a Rákoskeresztúri köztemetőben koszorúz, majd megemlékezésen vesz részt a Kisfogházban. A Hősök terén állami rendezvényt tartanak, ennek záróünnepségén este hét órakor az államfő mellett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és más közjogi méltóságok is részt vesznek. A parlamenti pártok nem jelentettek be fővárosi rendezvényt a Nemzeti Gyásznapon.

A Kossuth térre egyszerre három civil szervezet is demonstrációt jelentett be: a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 valamint az 1956 Alapítvány - Élő 56 Tömörülés, míg a Magyarok Világszövetsége a Szabadság téren tartja megemlékezését. A rendőrség a rendezvényeket megfelelő létszámban biztosítja - olvashaót a közleményben.

Budapesten november 4-re, vasárnapra, ebből egy nem kapcsolódik a Nemzeti Gyásznaphoz - derül ki a rendőrség internetes oldaláról. A hivatalos állami megemlékezések mellett pártok, civil szervezetek rendezvényei és demonstrációk is várhatók a fővárosban, a BRFK valamennyi bejelentést tudomásul vette. A rendőrségnek jelenleg nincs olyan információja, hogy a rendezvényeket bármely szélsőséges csoport meg akarná zavarni, vagy be nem jelentett jogellenes demonstrációra készülne.