Gyanúsítottként hallgatják ki Lengyel Zoltánt

Vágólapra másolva!
Gyanúsítottként fogják kihallgatni Lengyel Zoltán parlamenti képviselőt, aki az ügyészség szerint júliusban egy igazoltatás során megütött egy rendőrt. Az egykori fideszes politikus ezt tagadta, és ő is feljelentést tett a rendőrök ellen, mert szerinte bántalmazták.
Vágólapra másolva!

A közeljövőben gyanúsítottként hallgatja ki a Központi Nyomozó Főügyészség Lengyel Zoltánt - mondta az ügyészség szóvivője, Lőrincz Edina, akit azért keresett meg az MTI, mert a független (korábban fideszes) képviselő ügyében pénteken újabb két hónappal hosszabbították meg a nyomozási határidőt.

Lengyel Zoltán mentelmi jogát október közepén függesztette fel az Országgyűlés, miután a legfőbb ügyész hivatalos személy elleni erőszak bűntette, könnyű testi sértés vétsége és becsületsértés vétsége megalapozott gyanúja miatt javasolta ezt.

A legfőbb ügyész indítványa szerint Lengyel Zoltán 2007. július 8-án éjjel Budapesten, az I. kerületben gépkocsival haladt, amikor három rendőrjárőr állította meg közlekedési ellenőrzés miatt. Az akkor még fideszes képviselőnél nem voltak iratok, ezért a rendőröknek egy országgyűlési képviselőknek szóló parkolási engedélyt mutatott fel, és személyi adatainak közlésétől elzárkózott azzal, hogy ha ezeket közli, akkor le kellene mondania mentelmi jogáról.

Lengyel Zoltán élettársát hívta fel telefonon, és kérte tőle, hozza helyszínre az iratait. Az ügyészségi indítvány szerint a telefonbeszélgetés során az intézkedő rendőrökre - általuk jól hallhatóan - súlyosan sértő, lealacsonyító jelzőt használt. A dokumentumban szerepel, hogy a telefonbeszélgetést követően, a váltásparancsnok kérdésére - ezeket a sértő jelzőket rájuk értette-e - Lengyel Zoltán igennel válaszolt, és tegező hangnemben megismételte a sértéseket.

Amikor a váltásparancsnok közölte Lengyel Zoltánnal, hogy azonosítása miatt előállítják, a politikus az indítvány szerint megpróbálta gépkocsijával elhagyni a helyszínt. Ezt követően került sor a testi kényszerre, és eközben az egyik rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett Lengyel Zoltán ütésétől - áll az ügyészségi indítványban. A dulakodást követően a rendőrök kihúzták az autóból Lengyel Zoltánt, és megbilincselve vitték az I. kerületi rendőrkapitányságra.

Lengyel Zoltán tagadta, hogy bárkit is megütött volna. Egyúttal ő is feljelentést tett, mert szerinte a rendőrök bántalmazták. Az ügyészség elrendelte a nyomozást, amelyet egyesítettetek azzal a későbbi feljelentéssel, amelyet a képviselő azért tett, mert szerinte másfél óráig fogva tartották az I. kerületi kapitányságon, holott mentelmi joga miatt azonnal el kellett volna engedni.

Lengyel Zoltán akkor még a Fidesz országgyűlési képviselője volt. Azért lépett ki közben a pártból, mert olyan képek jelentek meg róla, amelyeken állítólag ő szerepelt meztelenül. Lengyel ezt tagadta, viszont napokig nem volt elérhető, amit a Fideszben sem néztek jó szemmel.