Vágólapra másolva!
Teljesen leégett egy hatlakásos sorház tetőszerkezete péntek hajnalban a Győr-Moson-Sopron megyei Táplánypusztán. A tűzben az első feltevésekkel ellentétben senki nem sérült meg, a lakások viszont lakhatatlanná váltak.
Vágólapra másolva!

A táplánypusztai sorház péntek hajnalban gyulladt ki. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője, Pesztenlehrer Lajos ezredes közlése szerint 12 felnőtt és 12 gyermek lakott a meglehetősen rossz állapotú sorházban.

Az ott élők a lakásokból kimenekültek, a tűzoltók azonban azt az embert nem találták meg hajnalban, akinek a lakásában a tűz keletkezett. A férfi a reggeli órákban került elő. Kiderült: a helyszínről elfutott, miután a történteket észlelte. A tüzet a győri és a csornai tűzoltók oltották el.

Hullámos László ezredes, győri parancsnok az MTI-nek elmondta: a gázpalackokat is kivitték a lángok közül a mentésben részt vevő szakemberek, így szerencsére robbanás nem történt. A lakások így is lakhatatlanná váltak, egy lakás teljesen kiégett, a mellette lévőben is jelentős tűzkár keletkezett, a többiben az oltás során használt víz is károkat okozott.

Sándor Károly polgármester az MTI érdeklődésére elmondta: összesen 600 ezer forint gyorssegély kiosztásáról döntöttek a reggeli rendkívüli közgyűlésen. A helyi önkormányzat a megyei önkormányzat segítségével gondoskodik a lakók elhelyezéséről. Étkeztetésüket a megyei önkormányzat fenntartásában lévő közeli mentálhigiénés intézetből biztosítják. A tűz okát szakértők bevonásával vizsgálják.