Behajtják a tévesen küldött pénzt a pécsi diákoktól

Vágólapra másolva!
Tévedésből több ösztöndíjat utalt a Pécsi Egyetem 260 hallgatónak, akiket most arra köteleztek, hogy fizessék vissza a pénzt - számolt be az RTL Klub Híradója. A hallgatói önkormányzat kifogásolja, hogy a diákok bocsánatkérés helyett fenyegető hangvételű levelet kaptak.
Vágólapra másolva!

Fejenként 17 ezer forintot kell visszafizetnie a Pécsi Tudományegyetem 260 hallgatójának, akik egy felszólító levelet kaptak erről. Az egyetem tévedésből utalta ki nekik a pénzt, de ha nem küldik vissza, akkor nem vizsgázhatnak, illetve nem kaphatják meg a diplomájukat - számolt be az RTL Klub Híradó-ja.

A hallgatói önkormányzat elsősorban az egyetem eljárását és a felszólító levél hangnemét kifogásolja. "Ennek a levélnek úgy kellett volna kezdődnie, hogy elnézést kérnek az érintettektől a tévedésért, és elmagyarázzák, hogy mi történt. Most ezzel szemben egy kemény hangú, rosszhiszeműséget meg vizsgára nem bocsáthatóságot emlegető levelet kaptak a hallgatók" - mondta az RTL-nek Szabó Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke.

Az egyetem belső vizsgálatot indított. Mint Győrffy Zoltán szóvivő elmondta, azt akarják kideríteni, hogy emberi hiba okozta a téves utalásokat vagy pedig szoftve probléma történt.

A Híradó emlékeztet arra, hogy a hallgatóknak azért is gondot jelent a visszafizetés, mert sokan közülük már elköltötték a pénzt. Az egyetem annyit próbált javítani a helyzeten, hogy a hallgatóknak nem egy összegben, hanem részletekben kell visszafizetniük a pénzt.