Dühös vevőkkel nyitott az óriás pláza

Vágólapra másolva!
Háromórás késéssel megnyílt a a 200 ezer négyzetméter területű Arena Plaza, Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontja - a betóduló több száz vásárló futva közlekedik a boltok között, az akiós árukra vadásznak. A tervek szerint csütörtökön tíz órakor nyílt volna meg a pláza, a nyitás azonban csúszott, mert még félkész állapotban van az épület, és a takarítással nem végeztek. A késés többeket felháborított, az egyik bejáratnál erővel kellett visszatartani egy férfit, aki aztán kávét és teát követelt.
Vágólapra másolva!

Megnyílt az Arena, amely 200 ezer négyzetméteres alapterületével a legnagyobb fővárosi pláza. A bezárt bejáratoknál rengeteg ember szorongott, a három órával elcsúsztatott nyitás után a többség azonnal az egyik nagy kedvezményeket ígérő műszakicikk-áruház, az Electro World felé futott. A Kerepesi úti főbejáraton elsőként egy nagydarab férfi jutott be, aki állítása szerint reggel négy óra óta várakozott. Az [origo] tudósítójának azt mondta, akciós tévéért jött.

Az üzletközpont előtt nagy tolongás támadt, a biztonsági őrök a kordonokon keresztül engedték be folyamatosan a több száz fős tömeget. A sorban előrefurakodókat káromkodás és kiabálás kísérte - jelentette tudósítónk. Már a nyitás utáni percekben is látni lehetett, mi vonzotta a tömeget: az elektronikai áruházból hamarosan többen jöttek ki, frissen vásárolt LCD-tévéket cipelve.

Az épület azonban még nem készült el: a délelőtt tízről délután egy órára csúsztatott nyitás előtt tíz perccel még mosták az üvegajtókat. A lépcsőházban még tartott az építkezés, a liftet is szerelték. A bejárat mellett raklapok hevertek reggel kilenc óra körül, a munkások pedig még javában dolgoztak, söpörtek az épületben. A bejárat közelében is látszanak még mindenütt a földmunkák, az építkezés nyomai. Az egyik kávézó járólapjairól a pincérek kapargatták fel az odaragadt betont, építési törmeléket - jelentette tudósítónk.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=t4XykX3figSRjJkF

A pláza bejáratainál várakozó vásárlókkal először fél tízkor közölték a biztonsági őrök: a nyitást egy órára tették át. A Kerepesi úti bejáratnál többen fel voltak háborodva. Volt olyan várakozó, aki állítása szerint hajnali négy óra óta várt a nyitásra, mert azt hallotta, beszerzési áron lehet majd tévékhez jutni. Tízkor papírokat ragasztottak ki az ajtókra, melyeken az szerepel: a pláza üzemeltetői elnézést kérnek, de "technikai okok miatt" a ház nyitását egy órára halasztották. Erre a bejáratnál, ahol tíz óra körül már körülbelül százan várakoztak, kiabálás kezdődött. A vásárlókat leginkább az zavarta, hogy hetek óta "bombázták őket szórólapokkal" a nyitás idejéről. "Miért hazudtak?" - kiabálta tudósítónk szerint indulatosan egy idős férfi.

Fotó: Vanik Zoltán

Egy külföldi férfi később bement az ajtón, de két biztonsági őr erővel megállította, a férfi azonban nem volt hajlandó kimenni az előtérből, mert szerinte nincs rendben, hogy kinn a hidegben kell várni a nyitásig. Németül forró teát és kávét követelt. A férfit maguk a várakozó vásárlók is ki akarták zavarni az előtérből, mert eléjük került a sorban, sokáig azonban nem jártak sikerrel. Mások viszont szerencsésen bejutottak az épületbe. A külső bejáratokat ugyanis lezárták, de a garázs felől be lehetett sétálni a bevásárlóközpontba, így bent viszonylag sokan lézengenek - a biztonsági őrök egyszer kitessékelték őket, de az emberek továbbra is szivárognak be a garázson keresztül.

A pláza előtt várakozók sem voltak egyformán biztosak abban, hogy örülnek egy új bevásárlóközpontnak. Egy idős néni például - aki azért olcsón el akarta intézni a nagybevásárlást - az [origo] kérdésére kijelentette: nem örül az elszaporodó plázáknak, mert "agyonnyomják a kisboltokat".

A bevásárlóközpont óriási árengedményekkel próbál minél több vevőt becsalogatni. A nagyáruházak hasonló nyitási akciói csalogatja a nagy tömeget, volt azonban olyan eset, amikor a tolongásból botrány lett. Az első Electro World elektronikai áruház 2002 februári megnyitásakor többen összeverekedtek, és közelharc alakult ki a bejutásra várók között. Ráadásul, amikor megteltek a parkolók, az újonnan érkezők egyszerűen az autópályán hagyták a kocsijukat.

Fotó: Vanik Zoltán

Az Arena megnyitása után négy napig tartanak majd a különböző rendezvények. A megnyitón a Hősök teréről lovasok és lovas hintók konvoja érkezik az Arena Plazához, ahol ünnepélyes keretek között átadják a bevásárlóközpontot. A nyitással egy időben az Arena Plaza fölé eresztenek három hatalmas hőlégballont. A nagyszínpadon koncerteket és táncbemutatókat, a meseszínpadon pedig gyermekelőadásokat tartanak - közölték a szervezők.

Minden üzlet elkelt az óriási területen. A Budapest legnagyobb áruházát birtokló brit Active Asset Investment Management (AAIM) ingatlanalap - amelynek tulajdonosai között van Sir Alex Ferguson, a Manchester United edzője, Ryan Giggs, a Manchester United balszélsője, illetve Frank Lampard és John Terry, a Chelsea sztárjai is - csaknem 390 millió eurót fizetett az izraeli érdekeltségű Plaza Centersnek.

A konkurens bevásárlóközpontok kimutatható forgalomcsökkenéssel számolnak a nyitás miatt. A karácsonyi hajrában azzal lehet számolni, hogy már december 24-e előtt megkezdődnek a leárazások. A jelenlegi becslések szerint az Arena megjelenése több százalékkal apaszthatja a fővárosi nagy plazák látogatottságát, ami a karácsonyi szezon összforgalmát tekintve akár százmilliós nagyságrendű kiesést is jelenthet egy-egy bevásárlóközpontnak.