Nyomoznak egy csecsemő koponyasérülése miatt

Vágólapra másolva!
Nyomozást indított a rendőrség Szabolcs megyében, miután kórházba került egy háromhetes kislány súlyos koponyasérüléssel. Felmerült az idegenkezűség, de a körülményeket még nem tisztázták.
Vágólapra másolva!

A nyíregyházi kórház pénteken értesítette a rendőrséget, hogy előző nap életveszélyes koponyasérüléssel került be hozzájuk egy háromhetes kislány az intenzív osztályra - közölte a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök szerint azt nem sikerült pontosan megállapítani, hogyan keletkezett a sérülés. Felmerült azonban az idegenkezűség, ezért nyomozást rendeltek el ismeretlen tettes ellen életveszélyt okozó testi sértés gyanújával.

A rendőrségi közlemény szerint a kislány családja Fényeslitkén lakik. Az újszülött anyján és 15 hónapos testvérén kívül a házban él az asszony apósa, élettársa és öt kisgyerekük. Az eddigi kihallgatások nem tisztázták a körülményeket.