Újságírók tiltakoztak a rendőri vegzálás ellen

Vágólapra másolva!
Fotósverő rendökről készült fotókkal, sárga fényvisszaverő mellényben tiltakoztak újságírók az ellenük irányuló rendőri akciók ellen. A rövid összejövetelt - amelyet a rendőrség nem oszlatott fel - azért szervezték, mert a múlt szombaton két újságírót is előállítottak egy be nem jelentett demonstráció feloszlatásakor, pedig ők a munkájukat végezték.
Vágólapra másolva!

A sajtó munkatársai ellen irányuló rendőri akciók ellen tiltakozott az a mintegy 60-70 újságíró, aki a budapesti Batthyány-örökmécsesnél gyűlt össze kedden késő délután. A rövid, spontán megmozdulást (úgynevezett flashmobot) az után szervezték meg sms-ben és telefonon, hogy szombaton éjszaka a rendőrség két újságírót is előállított egy be nem jelentett demonstráció feloszlatásakor.

A megmozduláson többen is olyan sárga fényvisszaverő mellényt viseltek, amelyet a rendőrség ajánl a demonstrációkról tudósító újságíróknak és amely miatt októberben a tüntetők bántalmaztak több fotóriportert is. Néhányan olyan képeket hoztak magukkal, amelyen a Magyar Nemzet fotósa és az őt egy tavaly nyári focimeccs után bántalmazó rendőrök voltak láthatók. (A két rendőr ellen az ügyészség idén tavasszal megszüntette a nyomozást.)

Bogád Zoltán, az Index munkatársa - a két előállított újságíró egyike - a rendőrség "minőségpolitikai nyilatkozatának" másolt példányait osztogatta, amelyek szerint a rendőrség "képes magas színvonalon megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek". A megmozdulás rövid idő alatt véget ért, a rendőrség a helyszínen nem jelent meg, és nem oszlatta fel az előre be nem jelentett összejövetelt.

Szombaton este a Batthyány-örökmécsesnél tartott engedély nélküli megmozdulás miatt 32 személyt állítottak elő a rendőrök. Köztük volt két újságíró is, az Index és a HVG munkatársa. Az eljárás ellen tiltakozott a Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság jogvédő szervezet is, és kormánypárti politikusok is szóvá tették azt.

Fotó: Hajdú D. András

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint soron kívüli kivizsgálták a történteket, és arra a megállapításra jutottak, hogy "az újságírókkal szembeni rendőri intézkedések jogszerűek voltak, tekintettel arra, hogy a média előállított képviselői abban a csoportban tartózkodtak, ahol rendőri intézkedésre sor került". Tafferner Éva, a BRFK szóvivője szerint azért sem tehetnek különbséget, mert "rendszeresen hivatkoznak arra tüntetők, hogy ők újságírók".