Egy órán át tartott a szerdai makacskodás

Vágólapra másolva!
Pár száz tüntető vette be magát a Kossuth térre a szakszervezetek szerda esti békés demonstrációja után. A rendőrök határozottak voltak, hamar végigkergették őket a belvároson. A nyomulás az Oktogonnál ért véget, ahol nyoma veszett a tüntetőknek. A rendőrök megszállták a belvárost, és a biztonság kedvéért pár újságírót igazoltattak.
Vágólapra másolva!

Hatalmas rendőri készültség mellett zajlott le a szerda esti szakszervezeti demonstrációt követő tiltakozás. Pár százan - az MTI szerint több mint ezren - tüntettek a kormány ellen a békés gyűlés után. A Kossuth térre érvényes területfoglalási engedély este 8-kor járt le, ezután jelentek meg a rendőrök és távozásra szólították fel a kormány távozását követelő, kiabáló embereket.

A rendőrök hamar megtisztították a Kossuth teret, majd végigkergették a minimális ellenállást kifejtő tüntetőket a Nagykörútig. A tiltakozók betonból készült virágtartókkal, felborogatott kukákkal próbálták akadályozni a rendőröket, de feltartóztatni nem tudták őket. Egy helyen elkezdtek barikádot emelni, de befejezni nem volt idejük és úgy tűnt, az igazi elszántság is hiányzott.

A Nagykörúton előbb a tüntetők, majd a rendőrök akasztották meg a forgalmat. Megállítottak egy Combinót is. Az egyre fogyatkozó tömeg az Oktogonnál olvadt el, ahol egy idő után már szinte csak rendőröket lehetett látni. A tanácstalan rendőrök pár munkáját végző újságírót is igazoltattak.

Tafferner Éva, a BRFK sajtóreferense szerint négy személyt állítottak elö, és elfogtak egy vagyon elleni bűncselekmény miatt kőrözött személyt is.

A kora esti demonstráció békés volt

A Parlamentnél este 6-tól a Liga felhívására összegyűlt szakszervezetek és szimpatizánsok - többek közt a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, az egészségügyi kamarák és politikai szervezetek is - tüntettek, ott voltak azok a szakszervezetek is - például a fegyveres dolgozók érdekképviseletei - amelyek a törvény szerint nem sztrájkolhatnak.

A tüntetés gyakorlatilag folytatása volt a délelőtti sztrájkoknak, amelyekkel a nyugdíjtörvények munkavállalók számára hátrányos megváltoztatása, illetve a szerintük elkapkodott és ártalmas egészségbiztosítási reform ellen tiltakoztak a szakszervezetek. A Kossuth téren tartott beszédek többsége a kormány egészségbiztosítási elképzeléseit bírálta. Több felszólaló is kifogásolta, hogy a kormány beengedi az egészségbiztosításba a magántőkét.

Fotó: Vanik Zoltán

A rendőrök által biztosított rendezvény nem sokkal negyed 6 után kezdődött el a demonstrációt támogató szervezetek nevének felsorolásával. A Fidesz és a Jobbik neve hallatán nagyobb ováció tört ki, annak ellenére, hogy már a rendezvény legelején azt kérték szervezők mindenkitől, hogy tartózkodjanak mindenfajta politikai jellegű megnyilvánulástól.

A szervezők ötvenezer fős tüntetést jelentettek be. Ennél végül kevesebben voltak, de így is több ezren gyűltek össze a Parlamentnél.