Román gyanúsítottja is van a Zuschlag-ügynek

Vágólapra másolva!
Már 11 gyanúsítottja van a Zuschlag-ügynek, köztük egy román állampolgárságú férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy Romániában rejtegette Zuschlag János volt szocialista politikus titkárát. A nyomozás várhatóan február közepéig befejeződik, legalábbis, ha nem jön komolyabb fordulat az ügyben.
Vágólapra másolva!

A Zuschlag János volt szocialista politikus és tíz társa ellen folyó ügy nyomozása a végéhez közeledik, jelenleg a vallomások összefésülése, az ellentmondások feloldása zajlik - mondta Szabó Ferenc főügyész-helyettes, és hozzátette, hogy a március közepéig meghosszabbított határidő előtt, akár február közepéig befejeződhet a nyomozás.

Azt mondta, ha nem történik alapvető fordulat a nyomozás során, akkor már kicsi a valószínűsége, hogy tovább szélesedne a bűncselekményi kör, vagy újabb gyanúsítottak lennének az eddigieken kívül. A gyanúsítottak száma 11-re emelkedett, mert "járulékos bűnsegédi magatartás" miatt egy kiskunhalasi ügyvéd, egy másik kiskunhalasi férfi és egy román állampolgárságú, de Magyarországon élő személy is gyanúsítottá vált.

Szabó Ferenc kérdésre válaszolva elmondta: a kiskunhalasi ügyvéd készítette azoknak a cégeknek a szerződéseit, amelyeknek a nevében számlákat állítottak ki a pályázaton kapott pénzek dokumentálásához, amiket aztán benyújtottak a minisztériumokba a támogatások elszámolásához. Az ügyvéd készített "mindenféle céges papírt, így a cégek elidegenítését is, jellemzően vagyontalan vagy külföldi személyek részére", míg a másik személy a számlázást végezte - mondta a gyanúsítás alapját képező cselekményekről Szabó Ferenc.

Az új gyanúsítottak között van egy román állampolgárságú férfi, aki ugyan életvitelszerűen Magyarországon tartózkodott, de Romániában bújtatta Zuschlag János korábbi személyi titkárát, L. Istvánt, akit egy ideig hiába kerestek a hatóságok.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Városi Bíróság szeptember 21-én helyezte harminc napra előzetes letartóztatásba Zuschlag Jánost.

Az MSZP volt országgyűlési képviselőjét, a kiskunhalasi szervezet korábbi elnökét, az MSZP megyei szervezetének volt ügyvezető elnökét - társaival együtt - a megyei főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítja társadalmi szervezetek által szabálytalanul felhasznált költségvetési támogatásokkal kapcsolatban.

A Kiskunhalasi Városi Ügyészség 2005-ben indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok több, mint 60 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Az ügyészség szerint Zuschlag János MSZP-s politikus és társai olyan szervezeteket - egyesületeket és egy alapítványt - hoztak létre, amelyek célja egyedül az volt, hogy pályázatokon közpénzt szerezzenek, majd a gyanú szerint ezekről fiktív számlákkal számoltak el. Az ügyészség szerint mindezt bűnszervezetben tették, az irányítást pedig Zuschlag végezte.