[origo] itthon

100
90

A Fidesznek is köszönte győzelmét Tőkés

MTI|2007. 12. 01., 23:36|

Visszautasította Orbán Viktor azt a vádat, hogy beavatkozott volna a romániai európai parlamenti választásokba Tőkés László támogatásával. A pártelnök arra is utalt, hogy a törvényeket betartva anyagi segítséget sem nyújtottak a református püspök kampányához. Tőkés ugyanakkor közös sikernek nevezte választási eredményét, és megköszönte a Fidesz segítségét. Az MSZP továbbra is megosztásról beszél.

Fotó: MTI

Orbán és Tőkésközös sajtótájékoztatójukon

Mindhárman néppártiak

A múlt vasárnapi román európai parlamenti választások végleges eredményei szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség két képviselője és Tőkés László független jelölt egyaránt bejutott az európai törvényhozásba. Az RMDSZ 282 929 szavazatot kapott, ami a leadott voksok 5,52 százalékának felel meg. Tőkés Lászlóra a szavazati joggal rendelkezők közül 176 533-an adták voksukat, s ezzel a független jelölt a szavazatok 3,44 százalékát szerezte meg. Mind a három magyar képviselő a néppárti padsorokban foglal majd helyet.

JÁTSSZ ONLINE!

A demokrácia legyőzte az egypártrendszerű gondolkodást - mondta Orbán Viktor szombaton Budapesten, a romániai EP-választásokon frissen mandátumot szerzett Tőkés Lászlóval közös sajtótájékoztatóján. "Kiderült, hogy igenis a magyarokat érdekeltté lehet tenni abban, hogy elmenjenek választani. Kiderült, hogy igenis Erdélyben is demokratikus érzelmű magyarok élnek, akik szeretik, ha van miből választaniuk és ha van értelme elmondaniuk véleményüket" - jelentette ki a Fidesz elnöke.

A politikus kijelentette: nem fogadja el a beavatkozás vádját, "provincializmus és butaság" az európai parlamenti választások kapcsán beavatkozásról beszélni. Az MTI kérdésére, miszerint a Fidesz támogatta-e anyagilag Tőkés László kampányát, a pártelnök elmondta: a törvények értelmében a magyar pártok nem támogathatnak pénzügyileg külföldi kampányokat, a Fidesz a törvények betartását tartja a legfontosabbnak. De a választások lezárta után szívesen támogatják Tőkés Lászlót - tette hozzá.

Tőkés László királyhágó-melléki református püspök arról beszélt, hogy betartva a román törvényeket, nem kaptak magyar önkormányzatoktól sem támogatást. Az egyház-támogatási pénzeknek nincs semmi közük a kampányhoz. Az MTI pénteken írt arról, hogy Tőkés László Esztergom önkormányzatától kért pénzt még nyár végén. A város egymillió forintot jóváhagyott a püspöknek, de kikötötte, hogy a pénzt az egyházkerület nem használhatja Tőkés László választási kampányára. Az összeget még nem utalta át az önkormányzat.

A sajtóértekezleten ugyanakkor köszönetet mondott Orbán Viktornak és a Fidesznek "azért a támogatásért, amelyet európai és nemzeti szellemben nyújtottak", mint mondta a választási eredményt közös sikernek tekinti. Mint mondta, a néppárti frakció tagja lesz és szeretne együttműködni az RMDSZ-szel is, különös tekintettel a jövő évi romániai parlamenti választásokra.

Szabó Vilmos, az MSZP-frakció külügyi és határon túli magyarok bizottságának alelnöke a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva azt mondta: pártja örül, hogy mind az RMDSZ képviselői, mind Tőkés bejutottak, ugyanakkor "sokkal hitelesebb lett volna", ha az RMDSZ képviselőit is meghívják a szombati közös sajtótájékoztatóra, ezzel is képviselve azt a szándékot, hogy a jövőben együtt kívánnak dolgozni az EP-ben.

Szerinte több képviselő jutott volna be az EP-be, ha az RMDSZ és Tőkés László közös listán indul. Aggályosnak nevezte, hogy Orbán Viktor Tőkés László mellett kampányolt, ez az MSZP szerint beavatkozás egy másik ország politikájába, amelynek "súlya, felelőssége van", és ha ez az egyoldalú beavatkozás folytatódik, akkor az az egész Kárpát-medencei magyarságnak ártalmas lesz.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »