Gyanúsítottak lettek a dulakodó vízilabdások

Vágólapra másolva!
Ittas vezetéssel és garázdasággal gyanúsítják Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázót, aki másfél héttel ezelőtt keveredett összetűzésbe rendőrökkel. A vele együtt utazó pólóst szintén meggyanúsították, őt hivatalos személy elleni erőszakkal, garázdasággal és rongálással. Az érintettek nem ismerték el bűnösségüket.
Vágólapra másolva!

Gyanúsított lett az a két vízilabdázó, aki másfél héttel ezelőtt, egy igazoltatás során incidensbe keveredett a rendőrökkel Budapesten, az I. kerületi Alagút utcában - közölte Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Az érintettek egyike Kósz Zoltán, a Sydneyben olimpiai bajnoki címet szerzett magyar válogatott kapusa, a történtek másik résztvevője a játékjogában szintén felfüggesztett, ugyancsak Pécsett pólózó világbajnoki bronzérmes, Petőváry Zsolt volt.

A gépkocsi sofőrjét ittas vezetéssel és garázdasággal, a másik vízilabdást hivatalos személy elleni erőszakkal, garázdasággal és rongálással gyanúsítják. A járművet Kósz Zoltán vezette.

A vízilabdázók hétfőn vallomást tettek, de nem ismerték el bűnösségüket. Az eljárás a bizonyítékok beszerzésével, tanuk meghallgatásával folytatódik.

A két pólóst november 23-án igazoltatták a rendőrök Budapesten, a Lánchíd közelében. A BRFK aznapi közlése szerint az elsődleges szakértői vizsgálat alapján közepesen ittas volt az autó sofőrje. Morvai Attila kedden nem kívánt a másodlagos szakértői vizsgálat eredményéről nyilatkozni.

A november 23-i rendőrségi közlemény szerint a parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy a rendőri intézkedés jogszerű és szakszerű volt.