Elfogyott a pénz a Demszky-karókra

Vágólapra másolva!
Novemberben kimerült az a keret, amellyel a járdára parkolást akadályozó oszlopokat cserélik - írja a Népszabadság. Így, ha kitörik az oszlopokat az autósok, akkor nem tudnak a helyükre újat tenni.
Vágólapra másolva!

Egy Dózsa György úti ház lakói levelet írtak, többek között a a fővárosi önkormányzat közlekedési ügyosztályának, amelyben jelezték, hogy a környékükön kidőlt több járdán lévő oszlop. A Népszabadság szerint a köznyelvben egyszerűen csak Demszky-karóknak nevezett oszlopokat azért helyezték ki, hogy megakadályozzák az autók járdára parkolását.

"Segítséget szeretnénk kapni Önöktől, mivel a Dózsa György út-Dembinszky utca sarkán már szinte az összes parkolásgátló oszlopot kitörték az autók. Legutoljára azt is, amelyre egy szemetesedény volt felszerelve. Bevittük az oszlopot a házunkba, ott őrzünk még másik kettőt is" - áll a Népszabadság által idézett levélben.

A lakók kiábrándító választ kaptak. "A Dózsa György út és a Dembinszky u. kereszteződésnél kitört hat oszlop pótlását megoldani nem tudjuk" - fogalmazott a közlekedési ügyosztály.

A Népszabadság szerint az egész fővárost érinti a probléma. A fővárosi fenntartású útvonalak menti járdákon nagyjából 22 ezer oszlop és 8200 parkolásgátló csőkorlát van, amelyeknek gondozására az idén hatmillió forint jutott, de ez a pénz november végére elfogyott - írja a lap. Ahogy az illetékes ügyosztály fogalmazott: amit helyreállítanak, "lényegesen kevesebb, mint amennyire szükség lenne".