Vágólapra másolva!
Több időközi választást is tartottak vasárnap. Pécsett egy fideszes jelölt nyerte az ökormányzati helyért folyó versenyt, négy kisebb településen pedig polgármestert választottak.
Vágólapra másolva!

Páva Zsolt, a Fidesz-KDNP-Összefogás Pécsért Egyesület jelöltje nyert a Pécs 7. számú választókörzetében tartott időközi önkormányzati választáson vasárnap - tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI-t. A választásra azért volt szükség, hogy betöltsék a szeptemberben lemondott Mellár Tamás fideszes képviselő helyét.

A végeredmény nem változtatja meg a pécsi közgyűlés erőviszonyait, az MSZP-SZDSZ-koalíció marad többségben. Mellár Tamás, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) közgazdász professzora szeptember 6-án jelentette be, hogy lemond mandátumáról, mert úgy érzi, nincs eredménye a városért tett erőfeszítéseinek. Inkább folytatja oktatói és kutatói munkáját a PTE-n.

Böhönye

A Somogy megyei Böhönyén ismét Szijártó Henriket választották polgármesternek a - közölte a vasárnapi időközi választás nem hivatalos eredményét Ács Attila körjegyző, a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel. A helyhatósági választásra azért került sor a mintegy 2.500 lakosú településen, mert a képviselő-testület szeptember 18-án feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért a 2006-os választáson nyertes Szijártó Henrik orvos és Tóth Gábor matematika tanár indult, mindketten függetlenként. A régi-új polgármester 591, ellenfele 371 voksot kapott, 11 szavazat érvénytelen volt.

Tiszalök

Gömze Sándor, a Fidesz jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a négy jelölt közül a vasárnapi időközi polgármester-választáson Tiszalökön, így ő lett a szabolcsi kisváros vezetője - tájékoztatta az MTI-t Mező József, a település jegyzője, a helyi választási bizottság titkára. Az előző polgármester egészségügyi okokra hivatkozva vált meg posztjáról. A város 4.640 szavazópolgárából 1.937-en adták le voksukat. Gömze Sándor, eddigi alpolgármester 757 szavazatot kapott. A másik három jelölt függetlenként indult a választáson.

Gerjen

Máté Dénes tanár, független jelölt nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Gerjenben - tájékoztatta az MTI-t a helyi választási iroda vezetője. Máté Dénes a képviselő-testületnek is tagja volt, mint főállású polgármester nem dolgozik tovább képviselőként, helyét az önkormányzati választáson utána következő jelölt foglalhatja el - tette hozzá.

Endrefalva

Csóriné Botyánszki Ágnest választották a Nógrád megyei Endrefalva polgármesterévé a vasárnapi időközi választáson - tájékoztatta az MTI-t Kristóf Edit, a település jegyzője. Az 1.300 lakosú faluban Csóri Péter polgármester halála miatt kellett kiírni az időközi választást. A 936 választásra jogosult szavazópolgár két jelöltre adhatta le voksát, Csóriné Botyánszki Ágnes 295, míg Papp Gábor 111 szavazatot kapott. Mindkét jelölt függetlenként indult.