A Moszkva térig járna a fogaskerekű

Vágólapra másolva!
A Normafától a Moszkva térig hosszabbítaná meg a fogaskerekűt a VEKE, és az ötlet a BKV-nak is tetszik. A közlekedési egyesület és a XII. kerület elképzelései szerint a nyolcmilliárdos felújítás után húsz perc alatt lehetne elérni a sípályától a a metrómegállót. A ma még konfliktusokat okozó kerékpárszállítást külön kocsikkal oldanák meg.
Vágólapra másolva!

Alig több mint húsz perc alatt lehetne eljutni a budapesti Normafától a Moszkva térig, ha megvalósul a fogaskerekű vasút felújítása és meghosszabbítása, amire a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) tett javaslatot. Az egyesület és a XII. kerületi önkormányzat által elkészített tanulmány szerint a fogaskerekűt meghosszabbítanák a Normafáig, illetve a Városmajornál összekötnék az 56-os villamossal, így a Moszkva térig közlekedhetnének a szerelvények.

Vitézy Dávid, a VEKE szóvivője az [origo]-nak azt mondta, a fogaskerekű kihasználtsága ma csak hétvégén jó, munkanapokon nagyon kevesen használják, főleg mivel nagyon lassú. A pálya és a peronok felújításával, a Moszkva tér közvetlen elérésével és új - villamospályán is közlekedni képes - járművek beszerzésével azonban el lehetne érni, hogy a fogaskerekű versenyképes legyen az autókkal szemben.

A VEKE terveiben szereplő felújítás körülbelül 8-10 milliárd forintba kerülne, és 2010-2011 körül valósulhatna meg. Az egyesület és Pokorni Zoltán, XII. kerületi fideszes polgármester ezért azt kérte a BKV-tól, hogy a felújítási program kerüljön be a cég európai uniós projektjei közzé. Somodi László, a BKV vezérigazgató-helyettese azt mondta: az elképzelést megvalósíthatónak tartják, és minden segítséget meg fognak adni hozzá, mert az illeszkedik a kötött pályás közlekedés fejlesztését szorgalmazó terveikbe.

Vitézy az [origo] érdeklődésére elmondta, elképzeléseikben nem szerepel a kerékpárosok kitiltása a fogaskerekűről. A helyi lakosok egy részének azért vannak kifogásai a biciklik ellen, mert a fogaskerekűt olyan hegyikerékpárosok is használják, akik sok kellemetlenséget okoznak az utasoknak, ráadásul sokan természetkárosítóknak tartják őket. A VEKE elképzeléseiben az szerepel, hogy a bicikliket - a mai megoldással szemben - nem az utastérben, hanem egy, a szerelvényhez csatolt külön kocsiban szállíthatnák az utasok.

Pokorni Zoltán csütörtökön bejelentette azt is, hogy a XII. kerületi önkormányzat hétmillió forintot ad a BKV-nak a fogaskerekű megállóinak és peronjainak karbantartására. A százéves közlekedési eszközt ugyanis utoljára 1974-ben újították fel, a létesítmények ezért meglehetősen rossz állapotban vannak.