Bojkottot hirdet Laborc miatt a Fidesz

Vágólapra másolva!
A Fidesz és a KDNP szerint sérültek a demokratikus elvek, amikor Gyurcsány Ferenc a nemzetbiztonsági bizottság támogatása nélkül nevezte ki a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatóját. Az ellenzéki pártok képviselői ezért a jövőben nem kívánnak részt venni a bizottság munkájában, ezentúl a KDNP-s elnök is akadályoztatva lesz.
Vágólapra másolva!

A Fidesz és a KDNP képviselői a jövőben nem vesznek részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésein - jelentette szerdán Simicskó István a bizottság KDNP-s elnöke. A két ellenzéki párt képviselői így kívánnak tiltakozni Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójának kinevezése ellen. Simicskó azt mondta, nem akarják ellehetetleníteni az Országgyűlés működését, ezért ő elnökként akadályoztatva lesz, így az alelnöknek kell összehívnia az üléseket.

Simicskó és a fideszes Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke azzal magyarázták döntésüket, hogy szerintük sérültek a demokratikus elvek, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - Szilvásy György titokminiszter ajánlására - annak ellenére nevezte ki Laborcot a hivatal élére, hogy azt a nemzetbiztonsági bizottság nem támogatta.

Németh Zsolt szerint Laborc Sándor kinevezése Gyurcsány Ferenc és a kormány antidemokratikus döntése. A fideszes képviselő hozzátette, joggal tarthatnak attól, hogy az NBH a jövőben nem a nemzet biztonságát, hanem egy, az MSZP-n belüli csoport érdekeit védi majd.

Németh a külügyi vonatkozásokat elemezve azt mondta, hogy Laborc Sándor kinevezése sérti Magyarország szuverenitását, mert aki hat évet végzett a KGB akadémiáján, az átvilágíthatatlan. Hozzátette, a döntés veszélyezteti a NATO egységét, és fokozza a Varsói Szerződés volt tagállamaival szemben meglévő bizalmatlanságot.

Laborc Sándor kinevezését az NBH élére Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszter kezdeményezte október 30-án. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn írta alá az új főigazgató kinevezését.