[origo] itthon

100
90

Demján cége kiszállt a kormányzati negyedből

[origo]|2007. 12. 21., 7:31|Utolsó módosítás:2007. 12. 21., 12:27|

A Pólus Holding Befektető Zrt. pénteken megerősítette azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint visszalépnek a kormányzati negyed építésében való részvételtől. A Demján Sándor üzletember nevével fémjelzett befektetői csoport azzal indokolta döntését, hogy túl soknak tartják a rájuk háruló közfeladatokat.

Forrás: MTI

Látványterv a kormányzati negyedről

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

A Demján Sándor nevével fémjelzett Pólus Holding Befektető Zrt. pénteken megerősítette, hogy kiszállnak a kormányzati negyed építéséből. Visszalépésüket azzal indokolják, hogy a befektetői csoport túl soknak tartotta azokat a közfeladatokat, amelyek rájuk hárultak volna. A településrendezési szerződés tervezete szerint a Westend City Center második ütemét építő cégnek kellett volna megvalósítania az infrastrukturális fejlesztések jelentős részét.

A főváros részéről "az utolsó utáni pillanatban kinyilvánított elvárásoknak nem kívánnak eleget tenni", nem írják alá az utolsó pillanatban módosított városrendezési szerződést - derül ki a cég csütörtöki közleményéből. "A WestEnd II. projekt fejlesztője az eddigi egyeztetési folyamat során megtárgyalt közcélú beruházások finanszírozására tett, jogi erővel egyébként sem bíró szándéknyilatkozatait teljes egészében visszavonja" - közölték.

Soknak tartották, de vállalták volna

Mint írják, mindvégig konstruktívan álltak a kormányzati negyed sikerét előmozdító beruházások megvalósításához annak ellenére, hogy a vállalatcsoport tulajdonosai a nemzetközi gyakorlattól eltérőnek tartották az önkormányzati feladatok magánforrásokból történő finanszírozását. A Westend II. megépítése érdekében azonban eltekintettek attól, hogy "Európa hasonló nagyvárosaiban még sehol sem kívántak ilyen mértékű közcélú beruházás elvégzésére irányuló kötelezettségvállalást egy konkrét kereskedelmi fejlesztés előfeltételévé tenni".

Pólus Holding Zrt. határozottan kitartott amellett, hogy nem több mint 8 milliárd forinttal járulnak hozzá a Fővárosi és a Terézvárosi Önkormányzat által tervezett közlekedési és más infrastrukturális beruházásokhoz. Szerintük még ez is aránytalanul magas összeg, mert a WestEnd II. projekt a kormányzati negyedhez képest elenyészően csekély környezeti és forgalmi terhelést jelentene. Ezért - mint írják - megdöbbenéssel értesültek arról, hogy előzetes egyeztetés nélkül a Fővárosi Közgyűlés döntésének alapjául szolgáló utolsó szerződéstervezetében körülbelül 12 milliárd forinttal megnövelt további pénzügyi elvárások szerepelnek. Ezek meghaladják a Polus Holding Zrt. által vállalható kereteket - közölték.

Nem is biztos, hogy megvalósul

Demján cégének döntése miatt tovább késhet a beruházás, bár a kormányzati negyed körül már ettől függetlenül is sűrűsödtek a kérdőjelek az utóbbi időben. Demszky Gábor főpolgármester szerdán beszélt arról, hogy nincs pénz a szükséges kapcsolódó beruházásokra, például a közlekedés fejlesztésére. Kérdésre válaszolva Demszky azt mondta, lehet, hogy nem is lesz kormányzati negyed. Az SZDSZ részéről Horn Gábor államtitkár is jelezte aggályait.

A kormányzati negyed építését a kormány a tavalyi választások után jelentette be, helyszínéül a Nyugati pályaudvar környékét választották. Azzal indokolták a beruházást, hogy egy külön, erre a célra létrehozott létesítményben hatékonyabban és olcsóbban működhet a közigazgatás. A Fidesz kezdettől fogva ellenezte a tervet.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Beliczay László Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »