Gázrobbanást okoztak petárdázó fiúk

Vágólapra másolva!
Sérüléseket szenvedett két 17 éves fiú, amikor petárdával gázrobbanást okoztak Sopronban. Egy csatornába dobták be az égő petárdát, a detonáció beszakította az aszfaltot.
Vágólapra másolva!

Gázrobbanás történt Sopronban, amikor két 17 éves fiú égő petárdát dobott egy közüzemi csatornába péntek éjszaka. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: az egyik fiú súlyosan, a másik könnyebben sérült.

A robbanásnak akkora volt az ereje, hogy a nyomás a fiúkat 2-3 méterre repítette, nagy területen beszakította az aszfaltot és szinte krátert vájt az útba.

Kocsis Tünde alezredes közölte: a fiúk ellen közveszély okozás vétsége miatt indított eljárást a soproni rendőrkapitányság. Ez akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Petárdázni 2005 óta tilos. Vannak bizonyos pirotechnikai termékek - például római gyertya, tűzforgó, röppentyű, vulkán, vezetőpálcás rakéta -, amelyeket december 28-31. között az arra kijelölt helyeken nagykorúak vásárolhatnak. Az engedélyezett mennyiség legfeljebb bruttó 3 kilogramm.

Ezeket a termékeket szilveszterkor este 18 órától reggel 6-ig lehet használni. A fel nem használt árukat január 5-ig kell visszavinni, és az eladónak vissza kell adnia az árát.