Pénzért vállalják a romákat az integrált iskolák

Vágólapra másolva!
Lesújtó a helyzet az integrált oktatást folytató iskolákban - derül ki egy kutatásból. Bár az ilyen iskoláknak főleg az lenne a feladata, hogy a hátrányos helyzetű, roma gyerekek elkülönítését megszüntesse, a módszerben még a tanárok sem hisznek. Az iskolák pedig főleg az ezért járó plusz pénz miatt vállalják fel a roma gyerekek integrált oktatását - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Negyvenöt, az integrált oktatási programhoz elsőként csatlakozó iskolát vizsgált az Országos Közoktatási Intézet. Az integrált oktatást eredetileg arra találták ki, hogy segítsék a hátrányos helyzetű, jórészt roma iskolások elkülönítésének megszüntetését, az együtt tanulást - minderre az állam komoly összegeket fordított. A szociológusok azonban megdöbbentő eredményre jutottak, amikor megvizsgálták, a gyakorlatban hogyan működik a rendszer - írja a Népszabadság Németh Szilvia szociológusra hivatkozva.

Nem egy intézményben csak azért folyik integrált oktatás, mert ezzel az iskola jelentős pluszbevételekhez juthat: a gyerekek után járó fejkvóta több mint hatvanezer forintos többletet jelent. Habár a résztvevő pedagógusok 60-120 órás továbbképzésen vettek részt az integrált oktatásról, a többség a kutatók kérdéseire nemigen tudta megmagyarázni, mit is jelent ez a szó, a különféle felzárkóztató projekteket gyakran összekeverik.

A Népszabadság azt írja: a kutatók alig találkoztak olyan pedagógusokkal, akik valóban hittek az integrációban. "Jártunk olyan intézményben, ahol elkülönítve tanultak a romák, másutt pedig a sajátos nevelési igényűek. Pedig az integrációnak az együtt oktatás a lényege" - magyarázátk a kutatók, akik szerint a tanárok kiégettnek és fásultnak tűnnek, nem hisznek az új pedagógiai módszerekben. Volt, aki azt mondta, "ezzel az emberanyaggal úgysem lehet dolgozni".