Vágólapra másolva!
A képviselő-testület önfeloszlatása miatt kellett időközi választást tartani a Somogy megyei Karádon. A választók többsége ismét a korábbi polgármestert, Baranyai Károlynét válaztotta a település vezetőjének.
Vágólapra másolva!

Ismét Baranyai Károlynét, az önkormányzat eddigi vezetőjét választották polgármesternek Karádon - közölte a vasárnap megtartott időközi választás nem hivatalos végeredményét Kovács József jegyző az MTI-vel. A Somogy megyei településen azért kellett helyhatósági választást tartani, mert a tíztagú képviselő-testület - miután nem tudták feloldani a polgármester és a testület közötti ellentétet - az elmúlt év október 18-án feloszlatta magát.

A település 1.740 lakosából két szavazókörben 1.417-en járulhattak az urnákhoz. A választáson 841-en vettek részt, ami 59 százalékos részvételi aránynak felel meg. A leadott szavazatok között 4 érvénytelen volt. Az három, függetlenként induló polgármester-jelölt közül Baranyai Károlynéra 429-en, Takács Lászlóra 322-en, Schádl Ferencnére 86-an szavaztak.

A vasárnapi időközi választáson a kilenc képviselői helyre pályázó 32 jelöltre is voksolt a falu lakossága. A korábbi testület tagjai, egy kivétellel, ismét megmérettették magukat. A jegyző tájékoztatása szerint a csúszós utak miatt mintegy hetven, főként idős emberek kérte, hogy a szavazatszámláló bizottság tagjai urnákkal menjenek ki a lakásukra.