Lengyel Zoltánt szembesítik a rendőrökkel

Vágólapra másolva!
Elfogadta az ügyészség azt az indítványt, hogy Lengyel Zoltán független (korábban fideszes) országgyűlési képviselőt szembesítsék azzal a három rendőrrel, akikkel tavaly nyáron incidensbe keveredett - közölte Futó Barnabás, a honatya ügyvédje hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség értesítése kézhez vétele után.
Vágólapra másolva!

Lengyel Zoltán 2007. július 8-án éjjel Budapesten, az I. kerületben gépkocsival haladt, amikor három rendőrjárőr állította meg közlekedési ellenőrzés miatt. Az akkor még fideszes képviselőnél nem voltak iratok, ezért a rendőröknek országgyűlési képviselői parkolási engedélyét mutatatta fel, személyi adatainak közlésétől viszont elzárkózott azzal, hogy ha ezeket közli, akkor le kellene mondania mentelmi jogáról.

Lengyel Zoltán élettársát hívta fel telefonon, és kérte tőle, hozza a helyszínre az iratait. A legfőbb ügyész mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványa szerint a telefonbeszélgetés során az intézkedő rendőrökre - általuk jól hallhatóan - súlyosan sértő, lealacsonyító jelzőt használt. A dokumentumban szerepel, hogy a telefonbeszélgetést követően, a váltásparancsnok kérdésére - ezeket a sértő jelzőket rájuk értette-e? - Lengyel Zoltán igennel válaszolt, és tegező hangnemben megismételte a sértéseket.

Amikor a váltásparancsnok közölte Lengyel Zoltánnal, hogy azonosítása miatt előállítják, a politikus az indítvány szerint megpróbálta gépkocsijával elhagyni a helyszínt. Ezután alkalmaztak az intézkedő rendőrök testi kényszert, és eközben az egyik rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett Lengyel Zoltán ütésétől a feljelentés szerint. Lengyel az eljárás során végig tagadta, hogy ütött volna. A rendőrök végül kihúzták az autóból Lengyel Zoltánt, és megbilincselve vitték az I. kerületi rendőrkapitányságra.

Lengyel Zoltánt november 26-án hallgatta ki gyanúsítottként az ügyészség. A képviselőt hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, könnyű testi sértéssel és három rendbeli becsületsértés vétségével gyanúsítják.

Lengyel Zoltán az ügyben feljelentést tett a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége és más bűncselekmények miatt. Az ügyészség elrendelte a nyomozást, ám később megszüntető határozatot hozott.

Lengyel Zoltán saját elhatározásából, augusztus 15-én lépett ki a Fidesz-frakcióból, azóta függetlenként folytatja munkáját a parlamentben.