[origo] itthon

100
90

Megölte lányát és anyját egy rátóti nő

[origo]|2008. 01. 08., 7:05|Utolsó módosítás:2008. 01. 08., 13:55|

Holtan találta feleségét, lányát és a nagymamát egy munkából hazatérő férfi a Vas megyei Rátóton. A rendőrség azt feltételezi: a középkorú anya követhette el a bűncselekményt, majd magával is végzett. Az asszony két búcsúlevelet hagyott hátra, melyben anyagi gondokkal magyarázta tettét.

JÁTSSZ ONLINE!

Hétfőn késő délután a munkából hazatérő apa a rátóti lakásban talált rá holtan fekvő 12 éves lányára, 53 éves feleségére és a 76 éves nagymamára.

Értesítette a mentősöket, de azok már nem tudtak segíteni az áldozatokon - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. A nyomozók ismeretlen tettes ellen indították az eljárást, helyszíni szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, és megerősített közterületi szolgálatot láttak el a faluban a rendőrök.

A rendőrség azt feltételezi, hogy családi tragédia történt hétfőn. A jelenlegi adatok alapján az anya délelőtt végezhetett áldozataival, a saját szobájukban ölte meg őket egy konyhakéssel. Szúrt és vágott sebeket ejtett áldozatain, majd magával is végzett - hangzott el a helyi rendőr-főkapitányság keddi sajtótájékoztatóján.

"Semmilyen olyan bizonyíték, vagy tény nincs, ami azt valószínűsítené, hogy valamely ismeretlen, családon kívüli személy követte volna el a bűncselekményt, az eddigiek alapján azt valószínűsítjük, hogy az édesanya a tettes" - mondta sajtótájékoztatóján Halmosi Zsolt, Vas megye rendőrfőkapitánya.

A négytagú családban élő munkanélküli, beteges nő két búcsúlevelet hagyott hátra. Az egyikben súlyos anyagi okokkal magyarázta tettét. A nyomozók szerint az egyik levelet kislánya és édesanyja meggyilkolása előtt, a másikat pedig utána írhatta. Megtalálták azt eszközt is, amellyel elkövették a gyilkoságokat, egy 20 centiméteres pengéjű kést.

Az ügyben több emberen elkövetett emberölés bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a Vas MRFK bűnügyi osztálya. Orvos- és írásszakértőket is bevontak a vizsgálatba. Az apa segítséget kapott, az áldozatvédelmi programban közreműködő szakemberek foglalkoznak vele. A főkapitány hozzátette: a történtek és a helyszín látványa a rendőröket is megviselte, ezért minden a helyszíni szemlén részt vett kollégájukkal pszichológus beszélget el.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Beliczay László Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »