Vágólapra másolva!
Három fakitermelőből kettőt halálra gázolt egy személyvonat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A harmadik társuk megúszta a balesetet. A három személy a MÁV engedélyével vágott fát a sínek mentén.
Vágólapra másolva!

Személyvonat gázolt halálra csütörtökön két embert a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyékládháza és Hejőkeresztúr közötti vasúti szakaszon - mondta az [origo]-nak a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa, Dobi Tamás. A két elgázolt munkás harmadik társukkal együtt fát vágott a sínek mentén a MÁV engedélyével.

Az elsődleges hírek még arról szóltak, hogy két pályamunkást gázolt el a vonat. A harmadik fakitermelő megúszta a balesetet. A személyvonat Nyékről Tiszaújvárosra tartott. A tiszaújvárosi rendőr-kapitányág munkatársai a munkaügyi főfelügyelőség szakembereivel közösen helyszínelnek. A forgalmat leállították.