Feladta magát a halálravert 18 éves fiú támadója

Vágólapra másolva!
Jelentkezett a rendőrségen pénteken az a fiatalember, aki előző nap utcai verekedésben bántalmazta a később meghalt 18 éves fiút. Az orvos szakértő megállapítása szerint a halált bántalmazásból eredő koponyaalapi törés okozta.
Vágólapra másolva!

A BRFK péntek délutáni közleménye szerint halált okozó testi sértés gyanújával nyomozott a rendőrség annak a 18 éves budapesti fiúnak az ügyében, aki csütörtökön délután halt meg egy utcai verekedés után.

A rendőrség később közölte: a nyomozók kevesebb mint 24 óra leforgása alatt megállapították a 17 éves elkövető személyazonosságát, aki pénteken maga jelentkezett náluk. A fiatalember kihallgatása során beismerte a verekedést. A BRFK a közlemény szerint indítványozza az őrizetbe vett kamasz előzetes letartóztatását.

A budapesti Széchenyi István Gyakorló Kereskedelmi Szakközépiskola (ide járt iskolába az elhunyt fiú) vezetőitől szerzett információk arra engednek következtetni, hogy két diák osztálytermi összeszólalkozása torkollott tragédiába - mondta el az MTI-nek John Emese (SZDSZ), a főváros oktatási bizottságának alelnöke. John pénteken délelőtt a fenntartó Fővárosi Önkormányzat képviseletében látogatta meg az iskolát.

Az elhunyt fiú szüleinek elmondása szerint szakközépiskolás gyermekük csütörtökön délután azzal ment haza, hogy a VIII. kerületi oktatási intézmény közelében bántalmazták őt. Ezt követően lett rosszul. A szülők rögtön kihívták a mentőket, de amire beértek a kórházba, a fiú már meghalt.

Az oktatási bizottság alelnöke az eset kapcsán azt mondta, hogy a fiatalok körében egyre erőteljesebben van jelen az agresszió, ez a tendencia világszerte érzékelhető. A szabad demokrata politikus szerint ennek visszaszorítására országos programot kell kidolgozni.