Megmarad a Sportkórház

Vágólapra másolva!
A Sportkórház a korábbi tervekkel ellentétben, amelyek bezárták, összevonták, illetve költöztették volna jelenlegi helyéről az intézményt, megmarad - írta a szombati Népszabadság. A kormány decemberben, a központi költségvetés tartalékából kifizette az intézet 320 millió forintos adósságát, és ugyanebből a forrásból havi 15 millió juttatásával próbálják az év hátralévő részében megakadályozni az újabb eladósodást.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság a birtokába került, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter nevével jegyzett dokumentumot idéz, mely szerint a pekingi olimpiáig még kisebb szervezeti átalakítások sem zavarhatják meg az intézményben zajló munkát.

Ugyanezen javaslat szerint az olimpia után, az egyetlen észszerű megoldást az jelenti, ha a jelenlegi helyszínen egy modern, a XXI. század színvonalának megfelelő sportegészségügyi centrummá alakítással biztosítják a működést".