Tűz volt egy csepeli nyugdíjasotthonban

Vágólapra másolva!
Tűz ütött ki szombat este a budapesti XXI. kerületben egy nyugdíjasotthonban, két személyt kórházba szállítottak. Egy tűzoltó is megsérült könnyebben.
Vágólapra másolva!

Kigyulladt a Simón Bolivár sétányon lévő nyugdíjasotthon első emeletén az egyik lakosztály, amely teljes terjedelmében égett - közölte Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője. Ennek következtében szinte az egész épület megtelt füsttel.

A helyszínre nagy erőkkel kivonuló tűzoltók két vízsugárral eloltották a lángokat. Az épületből 49 idős embert mentettek ki. Két nyugdíjast kórházba szállítottak, egyiküket füstmérgezés miatt. Egy tűzoltó a kézfején könnyebb sérülést szerzett, őt a mentők a helyszínen ellátták.

A szóvivő elmondta azt is, hogy a tűzoltók először kettes riasztást kaptak az öt fokozatú skálán, ám közben a füst miatt, az életmentés érdekében a riasztást a legmagasabb szintre emelték. A tűzoltók közel 30 autóval és mintegy 120 emberrel vonultak ki a helyszínre. A riasztást később hármas fokozatúra minősítették vissza.

A tűz eloltása után átszellőztették az épületet, az otthon lakóinak egy részét sátorban helyezték el, mások visszatérhettek az otthon földszintjére, s később várhatóan a szobáikba is.