Hiába tilos, kelendő a kiadó méh

Vágólapra másolva!
Magyarországon - ha lehetne - ma 5 millióért vállalná el egy kétgyermekes anya, hogy kihordja egy másik nő gyerekét, 1996-ben egy panellakás árát fizette Pelle János egy dajkaanyának, Indiában 2,5 millió körüli összegbe kerül egy csecsemő. Pelle újsághirdetésben kereste a megfelelő nőt, egy vidéki tanárnő az "egyházon keresztül" jutott el ahhoz a "tiszta" asszonyhoz, akiben meg tudott bízni. India Anand nevű városa eddig a tejéről volt híres, most a béranyáiról: jelenleg 50 nő terhes amerikai, brit, tajvani és a világ más pontjairól érkező párok gyerekével.
Vágólapra másolva!

Bármire hajlandó lett volna a vidéki tanárnő, hogy gyermeke születhessen. A névtelenséget kérő nőnek 40 éves korában ki kellett venni a méhét, pont akkor, amikor az élete végre úgy alakult, hogy szülhetett volna. Rohangált jobbra-balra, hosszú küzdelmek után egy híres orvos össze is hozta egy béranyaságra jelentkező nővel, és ekkor jött a következő pofon: 1997-ben hoztak egy jogszabályt, ami - akkor úgy tűnt, hogy csak két évre, valójában a mai napig - elvette ezt a lehetőséget a terméketlen pároktól.

Az 1997-ben elfogadott egészségügyi törvény hatályba lépése előtt semmilyen jogszabály nem rendelkezett a kérdésről, így az "amit nem tilos, azt szabad" elv alapján dajkaterhességből nálunk is születtek gyermekek - mondta Csernus Eszter, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza. Az új törvény az engedélyezett reprodukciós eljárások közé sorolta a dajkaterhesség lehetőségét, ám késleltetett hatályba lépéséről rendelkezett, hogy a jogalkotónak legyen ideje a kapcsolódó családi jogi és öröklési jogi szabályokat módosítani.

A tervezet szerint csak közeli családtagok vállalkozhattak volna dajkaanyaságra, és csakis ingyen. Az Igazságügyi Minisztérium (IM) azonban hiába dolgozott ki két szabályozási koncepciót is, az Országgyűlés 1999 végén váratlanul, pár nappal hatályba lépésük előtt, kiiktatta az egészségügyi törvényből a dajkaterhességet lehetővé tevő passzust. A Medgyessy-kormány hatalomra kerülése után az egymást váltó szakminiszterek mind megígérték, hogy lépnek az ügyben, eddig azonban nem történt semmi. Az [origo] kérdésére, miszerint foglalkozik-e az egészségügyi tárca a témával, igen szűkszavú válasz érkezett: "A minisztérium egyelőre nem tervez a közeljövőben jogszabályt a béranyaság szabályozásáról."

Sokba volt

A nő nem adta fel, tovább küzdött, egy vidéki orvos barátja javasolta, hogy szerezzen egy béranyát és menjen át Romániába, ott majd megcsinálják neki. "Találtam is az egyházon keresztül egy nagyon tiszta, de nagyon szegény hatgyerekes asszonyt, aki elvállalta. Persze fizettünk volna neki. Jártunk hozzá rengeteget, vittünk a többi gyereknek édességet, ajándékokat, sokba volt ez az egész" - mesélte.

Megbízott az asszonyban, el is jutottak Romániába, meg is csinálták a műtétet, de nem maradt meg a magzat. Eddigre már 48 éves lett, az orvosok nem javasolták, hogy folytassa tovább a küzdelmet. Ő azonban nem adta fel, igaz, megváltozott a cél: legalább a nála nyolc évvel fiatalabb férjét gyerekhez akarja juttatni. Ha másképp nem megy, akkor abba is belemenne, hogy a férje spermájával megtermékenyítsenek egy idegen nőt. "Én tudom, hogy én ebből már kiestem, nem is szeretném a férjemet, ha ezt nem akarnám. Ha nem is adja oda a gyereket, akkor is lenne, akkor is gyakorolhatná az apai jogait, mert ő azt akarja. Aztán ha oda is adná!"

Amit meg tudunk fizetni

Pelle János fia 1993-ban halt meg egy autóbalesetben, hiába akartak ezután egy újabb gyereket, a felesége már nem tudott szülni. Próbálkoztak a lombikbébiprogrammal, de kudarcot vallottak, ezután döntöttek a béranya mellett. A fiuk 1996-ban született meg, az addigi kálváriájukról Pelle könyvet is írt, Lencse alatt címmel.

A férfi kerületi újságokban hirdetett: 10-12 nő jelentkezett is, azonban csak egy felelt meg az elvárásoknak. "Külső kerületekben hirdettünk, ahonnan vélhetően olyan szociális rétegből jelentkeznek, amit mi meg tudunk fizetni. Egy panellakást örököltem, azt szántuk erre a célra" - idézte fel Pelle. Semmiképp nem akartak egyedülálló nőt, sem gyermektelent, sem olyat, akinek csak egy gyereke van.

Mivel valódi szerződést nem lehetett kötni a jövendő béranyával - így bztos garancia nem volt arra, hogy a nő odaadja majd a gyereket -, nyilván nagyon fontosak voltak a szigorú kritériumok és a személyes benyomás. Az asszonyokkal különböző nyilvános helyeken találkoztak, végül egy felelt meg minden elvárásnak: a nőnek két férje volt, az elsőtől született egy, a másodiktól két gyereke, és mindössze 28 éves volt. "Nagyon szegények voltak, nyilván nem volt érdekük, hogy megtartsák a gyereket. A pénzből építőanyagot vettek."

A házaspár körülbelül kéthetente találkozott az asszonnyal. "Ilyenkor kölcsönösen biztosítottuk egymást, hogy számíthatunk a másikra". Mindent ők intéztek: szereztek orvost, ügyvédet, vittek vitamint, gyümölcsöt az asszonynak. "A feleségem befeküdt a nővel a kórházba, ő vette először kézbe a gyereket. Mélységes hálával tartozom annak az asszonynak." Miután megszületett a gyerek, néhány hetes procedúra után örökbe fogadták szülei. A szülő nővel azóta egyszer sem találkoztak, nem is tudnak róla semmit, a gyerek ismeri a történetet.

Nem szabad mellre helyezni

Bár a nemzetközi egyezmények tiltják, hogy a gyereket kihordó anya pénzt kapjon, az [origo] által megismert történetekben a nők nemcsak a terhességgel kapcsolatos költségeik fedezésére kaptak pénzt, hanem jóval efölött is. Az [origo] újságírója felvette a kapcsolatot több, a béranyasággal foglalkozó fórumban hozzászóló nővel, akik mind azt állították, hogy vállalkoznának erre a feladatra, és körülbelül 3-5 millió forintot kérnének érte.

"Végül is nem tudom, hogy az 'ár' mitől függ. Én úgy gondolom, hogy 5 millió forint lenne az, amiért én - bizonyos értelemben - kockára tenném az életem. Mert hát lássuk be, valamilyen szinten minden terhesség és szülés jelent némi kockázatot" - írta egyikük. A béranyaságra vállalkozó nő egészségügyi főiskolát végzett, két gyerek anyja. "Jelenleg gyeden vagyok, a férjem a családfenntartó, nagyon-nagyon ritkán van itthon. Jó lenne, ha mindig kéznél lenne, de valamiből meg kell élni. Ez is motivált abban, hogy valamit kitaláljak" - írta levelében a nő.

Szerinte neki nem okozna gondot, hogy odaadja a gyereket, "vannak olyan nőismerőseim, akik az én gyerekeimet is simán puszilgatják, én nem ilyen vagyok". Azt viszont nagyon fontosnak tartja, hogy szülés után azonnal át kell adni a csecsemőt, semmiképp nem szabad mellre helyezni.

Mi van, ha mégse kell?

Herczog Mária gyermekvédelmi szakember szerint rengeteg kockázatot rejt a béranyaság. Elsőként említi, hogy miközben általában csak arról esik szó, hogy mi történik akkor, ha a béranya nem adja át a gyereket, arról nem esik szó, hogy mi van, ha a családnak mégse kell a gyerek.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

"Mi a helyzet, ha a megrendelő nem kéri a gyereket, mert például fogyatékosnak születik; meggondolta magát; más megoldást talált; mégsem akar gyereket; megromlott a kapcsolata a párjával; netán nem volt elégedett a szívességi kihordó életvitelével és így tovább. Ezek létező példák a világ különböző tájairól. Csakúgy, mint az a horrortörténet, amelyben a (lombik) hármasikrekből a szülők csak egy gyermeket vittek haza, mert ők egy gyereket 'rendeltek'. A másik kettőt örökbe adták" - írta az ÉS-ben megjelent cikkében.

Erősen támadja azt az ötletet, hogy a meddő párok csak rokont kérhettek volna meg erre a feladatra: "Elképzelem azt a családot, ahol a testvér, sógornő, unokatestvér, nagynéni hordja ki a gyereket és ezzel segíti a meddő családtagot. Egy olyan társadalomban, ahol ennél sokkal kevésbé rázós ügyeket sem lehet kibeszélni, tényleg csak a jogi szabályozáson múlik, hogy szüljenek-e rokonok egymásnak szívességből gyereket?"