Rendőrkézre került a fővárosi patikarabló

Vágólapra másolva!
Elcsípte a rendőrség hétfőn este azt a férfit, aki tavaly november óta sorra rabolt ki fővárosi gyógyszertárakat. Minden kiszemelt patikában fegyverrel kényszerítette az alkalmazottakat a bevétel átadására.
Vágólapra másolva!

Hétfőn este tetten érte és elfogta a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt a férfit, aki az elmúlt időszakban több fővárosi patikát rabolt ki. A 39 éves fővárosi férfi tavaly november óta öt patikát rabolt ki, mindenhol fegyverrel kényszerítette az alkalmazottakat a bevétel átadására, majd a pénzzel elmenekült a helyszínről - derül ki a BRFK keddi közleményéből. Volt, ahol csak 26 ezer, míg másutt 140 ezer forint készpénzt zsákmányolt.

December végén a XIII., Váci úton található egyik gyógyszertárban sikertelenül próbálkozott, mert a patikusok ellenálltak, ezért innen üres kézzel menekült el. Lövés és személyi sérülés egyik bűncselekmény elkövetése során sem történt a rendőrségi közlemény szerint. A nyomozóknak végül hétfőn egy szintén XIII. kerületi patikában sikerült elfogni a férfit, akit azonnal őrizetbe vettek.