Százmilliókat is beszedhet a traffipaxoló Budapest

Vágólapra másolva!
Hatalmas bevétele lehet évente a Fővárosi Önkormányzatnak abból, hogy májustól a közterület-felügyelők is traffipaxolnak majd Budapesten. Ötven, egyenként többmilliós sebességmérővel figyelik majd az autósokat, az elképzelés szerint mégsem kerül majd egy fillérjébe sem a városnak a beruházás.
Vágólapra másolva!

Tuti üzletbe foghat a Fővárosi Önkormányzat egy májustól hatályos jogszabály-módosítás nyomán. Ez ugyanis lehetőséget biztosít majd a közterület-felügyeletnek arra, hogy - a rendőrség mellett - ők is használhassanak traffipaxot. Az esetleges szabálysértők adatait a BRFK kapná meg ezután, ám a bevétel - részben - a főváros bukszáját hizlalná.

Danielisz Béla bűnmegelőzési tanácsnok szerint azt tervezik, hogy egy alvállalkozóval 50 sebességmérőt vásároltatnak, így Budapest jelentős kiadástól mentesülne. A traffipaxok ára ugyanis a 1,5-18 milliós ársávban mozog. Természetesen a cégnek úgy érné meg a nem kis beruházás, ha részesülne a majdani bevételből.

"Óvatos vagyok és szkeptikus ezzel kapcsolatban" - közölte Danielisz a bevételi tervekkel kapcsolatbn, és a közterület-felügyelők bírságainak szerény befizetési arányát hozta fel példának. A leginkább szabálytalan parkolás miatt kiszabott büntetéseknek az elmúlt években rendre csak 40-45 százalékát sikerült beszedni.

Ugyanakkor az is tény, hogy a 3-5 ezer forintos bírságok kevesebb, mint feléből évente 200-400 millió forint közötti bevétele volt az önkormányzatnak. Mivel májustól jelentősen megnő a közlekedési bírságok összege, joggal feltételezhető a bőségesnek ígérkező fővárosi bevétel. Ha például 61 km/órával közlekedik egy autós a jól megszokott városi útvonalon, és nem veszi észre a sofőr, hogy útjavítás miatt egy harmincas táblát kiraktak, máris 130 ezer forint a büntetés.

"Valóban, a parkolási bírságnak akár a többszöröse is befolyhat majd" - ismerte el Danielisz. A bűnmegelőzési tanácsnok ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a "közlekedési morál javítása a fontos, nem a pénz". A tervek szerint a Hungária körúton, a Rákóczi és a Budaörsi úton használnák leginkább a műszereket, mégpedig azért, mondta Danielisz, hogy a szabálytalanságot elkövető teherautósokat kiszűrhessék.

Amint a fővárosi önkormányzatnál döntést hoznak s megbízzák a felügyeletet ezzel a feladattal, azonnal egyeztetnek ez ügyben a rendőrséggel - közölte ezzel kapcsolatban Barna Sándor, a közterület-felügyelők igazgatója. A korábbi BRFK-főkapitány szerint a 380 fős szolgálatnál gyorsan kialakítható egy olyan szervezeti egység, amely a sebességmérést végzi. Döntés kérdése az is, hogy fixen telepített vagy autóban elhelyezett traffipaxokat használnak-e majd. A szolgálatnak jelenleg pont 50 autója van.