Hajnalban elhagyta a börtönt Tánczos Gábor

Vágólapra másolva!
Vasárnap hajnalban elhagyta a börtönt a gyerekgyilkosságért elítélt Tánczos Gábor, akit a bíróság feltételesen szabadlábra helyezett.
Vágólapra másolva!

Tánczos Gábor kezében holmijával lépett ki a Kozma utcai börtön épületéből testőrök és újságírók gyűrűjében, majd egy BMW típusú gépkocsival távozott - számolt be az MTI. Vasárnap reggel negyed öt körül hagyta el az intézményt. A Fővárosi Bíróság januárban döntött feltétes szabadlábra helyezéséről.

A Legfelsőbb Bíróság 2002 februárjában kihirdetett jogerős ítélete szerint Tánczos Gábor 1998-ban Körmenden megölt egy 11 éves kislányt, és ezért 13 éves szabadságvesztés-büntetésre ítélték. 1998-as őrizetbe vétele óta eddig kilenc évet és kilenc hónapot töltött börtönben, kedvezmény nélkül 2011 áprilisában szabadulhatott volna.

A letartóztatásakor 19 éves Tánczos a nyomozás során beismerte tettét, ám a bíróság előtt már következetesen tagadta azt. A megyei bíróság 14 év fegyházra ítélte, ám ezt megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság, és a megismételt eljárásban született meg a 13 éves szabadságvesztést kimondó jogerős döntés, amit másodfokon is jóváhagytak.

A fiú ügyvédje a mai napig kitart védence ártatlansága mellett, állítása szerint mind a nyomozás, mind a bírósági eljárás során számos szabálytalanságot követtek el. Családja is hisz ártatlanságában, az eltelt évek alatt anyja hatalmas iratmennyiséget gyűjtött össze. Tánczos várhatóan hazaköltözik Körmendre, ahol munkát akar vállalni, bár mint az [origo] riportjából is kiderült, nem lesz könnyű dolga.