Emberrabló kínaiakat fogtak a pesti kommandósok

Vágólapra másolva!
Kommandósok szabadítottak ki egy kínai kereskedőt egy szintén kínaiakból álló banda fogságából Budapesten. A távol-keleti bűnözők euró-százezreket követeltek többször megkínzott áldozatukért.
Vágólapra másolva!

Ötvenórás fogvatartás után a kommandósok szabadították ki azt a 33 éves kínai férfit, akit egy hattagú, szintén kínai bűnbanda rabolt el Budapesten. A bűnözők előbb félmillió, majd háromszázezer euró váltságdíjat követeltek. A kínai kereskedőt még a múlt hétfőn a XVI. kerületből rabolták el csuklyát viselő fegyveresek, miközben a megtámadott férfi apját földre kényszerítették.

Az emberrablók telefonon 500 ezer euró váltságdíjat követeltek a férfi feleségétől azzal a feltétellel, hogy amennyiben másnap délig nem fizetnek, kivégzik a túszként fogva tartott kereskedőt - mondta Gulyás Imre, a BRFK szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője. Gulyás hozzátette: mivel a családnak ekkora összeg nem állt rendelkezésére, 300 ezer euróra mérsékelték a követelést, és egyben figyelmezették a feleséget, ha értesíti a rendőrséget, megölik a férjét.

A feleség mégis a rendőrökhöz fordult segítségért, és az adatgyűjtésből kiderült, hogy egy, a rendőrség által is ismert, szervezett bűnözői körhöz tartozó férfi állhat az emberrablás mögött - mondta az osztályvezető. Gulyás szerint a szakértők szerint egy ilyen emberrablási ügyben 48 óra "túlélési esélye" van az elraboltnak, ugyanis ennyi idő alatt lehet előteremteni, bankból készpénzként felvenni ekkora összeget.

Az emberrablók 19 órányi hallgatás után, a fogva tartás 49. órájában már csak félórás ultimátumot adtak a feleségnek, a terrorelhárító szolgálat ezt követően csapott le a XVII. kerületi családi házra, ahol a férfit fogva tartották. A kereskedőt elrablói többször bántalmazták, elektromos sokkolóval kínozták.

A bűncselekményt profi módon szervezték és hajtották végre az emberrablók - közölte Gulyás. Előzőleg figyelték a férfi családját, szokásait, a követeléskor kétszer nem használták ugyanazt a telefont, mindig más személy jelentkezett, de figyelemmel tartották a család környezete mellett azt a házat is, ahol fogva tartották a kereskedőt, illetve figyelték a rendőri jelenlétet is.

A kommandósok végül sértetlenül szabadították ki az átlagos életvitelű, büntetlen előéletű kínai kereskedőt. A helyszínen öt kínai férfit és egy nőt tartóztattak le, a bíróság valamennyiüket előzetes letartóztatásba helyezte még szombaton. Az emberrablók hamis iratokkal éltek Magyarországon, és feltehetően már voltak büntetve, illetve több bűncselekményt is elkövettek.

Magyar állampolgár nem érintett az ügyben, ugyanakkor azt nem tudta Gulyás, hogy az elfogottak közül valamelyikük szerepel-e a rendőrség TOP 100-as körözési listáján.