Közintézményben alakult meg a füzesabonyi gárda

Vágólapra másolva!
A szocialista párt tiltakozik az ellen, hogy Füzesabony fideszes városvezetése egy közintézményt biztosított a Magyar Gárda helyi alakuló gyűlésének megtartására - jelentette be a város szocialista országgyűlési képviselője.
Vágólapra másolva!

A péntek esti "zászlóbontó" ülést a Művelődési Központban működő presszóban tartják, ám a helyiség évek óta nem működik vendéglátóhelyként, vagyis a közintézmény része. A helyiséget azt követően kapták meg a helyi gárdisták, hogy a város egy vendéglátó egysége sem kívánt helyet adni a csoport alakuló ülésének - közölte Korózs Lajos.

A politikus felháborítónak tartja, hogy toborzó plakátot helyeztek ki a városháza előtti hirdetőtáblára. Az pedig egyenesen arcátlanság, hogy egy hirdetményt az MSZP helyi irodájának falára is kiragasztottak a szervezők - mondta az országgyűlési képviselő.

Laminé Antal Éva, a település fideszes polgármestere a szocialista tiltakozásra reagálva kijelentette: a rendezvényteremként működő helyiséget bármilyen, legálisan működő szervezet kibérelheti. Ilyen bejegyzett szervezet a Magyar Gárda is, de adott esetben akár az MSZP-nek is bérbe adják a termet - tette hozzá az önkormányzati vezető.

A rendezvénytermet az önkormányzati közhasznú társaságként működő városi televíziótól bérelte ki a Magyar Gárda - mondta a polgármester.