Megválasztották Budaörs új jegyzőjét

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Viharos előzmények után egyhangú szavazással választotta meg Bucsi Istvánt új jegyzőjének a budaörsi önkormányzati testület - közölte az önkormányzat sajtóreferense pénteken az ülés után az MTI-vel. Bucsit, aki eddig 12 éven át Budakalász jegyzője volt, mind az öt frakció megfelelőnek tartotta.

A korábbi jegyző távozott hivatalából, ezért pályázatot írtak ki a megüresedett poszt betöltésére. A 15 jelentkező közül a január 11-ei ülésen éppen arra az egyre szavazott a testület konzervatív többsége, akinek nem volt jogi doktori végzettsége. Ezért az SZDSZ-es polgármester az önkormányzati érdek sérelmére hivatkozva felfüggesztette a döntést. Néhány napra rá az akkor megválasztott jelölt visszavonta pályázatát.