Századvég: Még lejjebb csúszott az MSZP

Vágólapra másolva!
Csökkent az MSZP és a Fidesz támogatottsága is a Századvég-Forsense közvélemény-kutatása szerint. A megkérdezettek 45 százaléka támogatná a kormány leváltását. A válaszadók körülbelül egyharmada szerint egy új politikai erő felbukkanása lenne a megoldás az ország gondjaira.
Vágólapra másolva!

Ha most vasárnap lenne a választás, az emberek 26 százaléka szavazna a Fideszre, és csak 11 százalék az MSZP-re - derül ki a Századvég-Forsense januárban végzett közvélemény-kutatásából. Az MDF 4 százalékkal stabilan őrzi a harmadik helyét, az SZDSZ-re csak feleennyien szavaznának. Negyed év alatt mind a Fidesz, mind az MSZP tábora csökkent, de míg az utóbbi évben a Fidesz 26 és 31 százalék között ingadozott, a szocialisták támogatottsága egy enyhe tavaszi felfutástól eltekintve folyamatosan csökken.

Az elégedetlenség a politikai elittel szemben továbbra is magas, a kormány tevékenységét a megkérdezettek 66, az ellenzékét 52 százaléka ítélte meg negatívan. 31 százalék a mindkét oldallal elégedetlenek aránya. A megkérdezettek 45 százaléka támogatná a kormány leváltását.

Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc közül továbbra is a Fidesz vezetőjét tartaná a többség alkalmasabbnak a kormányfői posztra. Ugyanakkor mindkét politikus 90 százalék körüli bizalmat élvez saját hívei körében, a bizonytalan szavazók közül viszont többen látnák szívesebben Orbánt a kormány élén.

A válaszadók 61 százaléka mondta biztosra, hogy elmenne szavazni, ha most vasárnap lennének a választások. A biztos szavazók és pártot is választók még soha nem voltak ennyire kevesen - mindössze a megkérdezettek 35 százaléka ilyen a Századvég-Forsense eredményei szerint.

Arra, hogy az ország jelenlegi helyzetére mi lenne a legjobb megoldás, a legtöbben - a válaszadók 31 százaléka - azt válaszolták, hogy egy harmadik, a jelenlegi pártoktól független politikai erő felbukkanása.