Kéményeket, tetőket bontott meg a szél

Vágólapra másolva!
Győr, Fejér és Vas megyében okozta a legtöbb kárt a szombat óta tomboló szélvihar. A főként fakidölések okozta balesetekhez országszerte kétszáz alkalommal hívták ki a tűzoltókat. Tartós áramkimaradás vagy közúti fennakadás sehol nem történt, a viharban nem sérült meg senki. A vihar miatt két és fél órát késett egy intercity, egy személyvonat pedig három órát.
Vágólapra másolva!

A tűzoltókat összesen kétszáz alkalommal riasztották a szombat éjfél óta tomboló szélvihar miatt - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, aki szerint személyi sérülés sehol nem történt.

Az erős szél a legtöbb kárt Győr-Moson-Sopron, Fejér és Vas megyében okozta, a legerősebb, 115 kilométer/órás széllökéseket Kapuváron és Pápán mérték. Tartós áramkimaradás vagy közúti fennakadás sehol nem történt, Budapesten sem, ahol elsősorban reklámtáblákat szakított le az erős szél. A fővárosban illetve Pest megyében vasárnap este egyre több az erős, viharos széllökés, a szél akár a 110 kilométeres sebességet is elérheti.

Tetőket bontott a szél

Sopronban, Győrött és Kapuváron fakidőlésekhez, kéményrongálódásokhoz riasztották a tűzoltókat, míg Iván településen lakhatatlanná vált egy ház az erős szél miatt. A Győr-Moson-Sopron megyei településen lévő házból négy gyermeket és szüleiket kellett kiköltöztetni.

Fejér megyében, főként Székesfehérváron és Dunaújvárosban házak tetejét bontotta meg, kéményeket rongált meg, fákat döntött ki az erős szél. Vas megyében Dénesfa, Répcelak, Szombathely és Bükk lakóinak okoztak gondot kidőlt fák, letört faágak - közölte a katasztrófavédelem.

A vonatközlekedésben csak kisebb problémákat okozott időjárás: fa dőlt a Veszprémvarsány és Tápszentmiklós közötti vasútvonalra, a vezeték-hálózat megrongálódása miatt 30-40 percet késtek a vonatok délelőtt a Budapest-Pécs vonalon. Így egy ideig vonatpótló buszok szállították az utasokat Kiskunmajsa és Harkakötöny között.

Két és fél órás vonatkésés

Két és fél órát késett vasárnap este a Budapestről Szombathelyre, illetve Sopronba közlekedő intercity. A pótjegyek árát a MÁV visszatéríti - közölte Kavalecz Imre, a vasúttársaság sajtóügyeletese. A Budapestről Komáromba tartó személyvonat három órát késett - ötvenen utaztak rajta. Őket a nyílt pályán kellett átszállítani egy másik vonatra.

Az esti órákban is sok helyen gondot okozott még a viharos erejű szél, amely fákat döntött a vasúti pályákra, megrongálta a felsővezetékeket, zárlatokat okozott. Továbbra is húsz-harminc, de akár negyven perces késések vannak a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Cegléd vonalakon közlekedő vonatok esetében.

Hat óra óta a legtöbbet - átlagosan 30-50 percet - a Budapest-Komárom-Győr vasútvonalon közlekedő vonatok késnek. Ezen a szakaszon két helyen is akadályozza a közlekedést az időjárás. Komárom és Ács között több fa dőlt a pályára, Herceghalom és Biatorbágy között pedig több száz méteren leszakadt a felsővezeték. A karbantartók az éjjeli órákban is dolgoznak a helyreállításon, és remélik, hogy a hajnali üzemkezdésre elkészülnek.

Szélvihar tombol más országokban is

Lengyelországban egy halálos áldozata is van a szélviharnak: meghalt egy gépkocsivezető, akinek autójára rádőlt egy fa Ciechanów város közelében, vele utazó felesége és hat hónapos gyerekük megsérült. Sok helyen megszakadt az áramszolgáltatás.

Csehországban vasárnap szintén közlekedési problémákat okozott, fákat döntött ki és háztetőket szaggatott le az óránkénti több mint száz kilométer sebességű szél, nemzetközi gyorsvonatok pedig több mint háromórás késéssel értek célba. A havas utakon nehéz a közlekedés, ezért a hatóságok felszólították a lakosságot, hogy akinek nem feltétlenül szükséges, ne utazzon a hegyekbe.