Beteg gyermekek kapják a mozdonyvezetők ötezreseit

Vágólapra másolva!
Jótékonysági célra fordítja a mozdonyvezetők egy csoportja azt a pénzt, amelyet a vasúti sztrájk ideje alatt végzett munkájukért a MÁV Trakció Zrt. felajánlott.
Vágólapra másolva!

A Mozdonyvezetők Szakszervezete közleményben emlékeztet arra, hogy az elmúlt napokban a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezet által folytatott részleges vasúti sztrájkban a Mozdonyvezetők Szakszervezetének tagjai nem vettek részt. A munkájukat végző mozdonyvezetők is megkapták a MÁV Trakció Zrt. által fizetett, szolgálatonkénti 5000 forintot.

Békéscsaba, Kecskemét, Kiskunhalas, Szeged, Szentes, Mezőhegyes és Vésztő mozdonyvezetői úgy döntöttek, hogy ezt a pénzt jótékonysági célra, beteg gyermekek gyógyítására ajánlják fel.