Az SZDSZ ellen tüntettek Debrecenben

Vágólapra másolva!
Közel harminc fő tüntetett Debrecenben az SZDSZ kihelyezett frakcióülésének helyszínén. A rendőrség szerint a demonstráció egy állandó területfoglalási engedély alapján szabályos keretek között zajlott.
Vágólapra másolva!

Mintegy harminc kormányellenes tüntető gyűlt össze pénteken kora este Debrecenben az Arany Bika Szálló előtt, ahol háromnapos kihelyezett frakcióülését tarja az SZDSZ. A Kossuth Lajos téren kihangosítókat helyeztek el, a demonstrálók beszédeket mondtak.

A demonstrálók közül néhányan transzparenseket tartottak, hárman árpádsávos zászlóval érkeztek. A tüntetők időnként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását követelték, illetve az épületben tartózkodó SZDSZ-es politikusokat szidalmazták. A miniszterelnök a tüntetés kezdete előtt pénteken részt vett a liberális frakció ülésén.

Csurka László alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrkapitányság közbiztonsági igazgatója az [origo]-nak elmondta, hogy a jelenleg érvényben lévő, 17 és 22 óra közé kiadott állandó területfoglalási engedély értelmében a tüntetés szabályos volt, és péntek este 19 órakor rendbontás nélkül véget ért.