Lassan megint elfogy a sztrájkolók türelme

Vágólapra másolva!
Folytatja kedden délután az egyeztetést a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezet (VDSZSZ) Herczog László közvetítő részvételével, miután még mindig nem közeledtek az álláspontok a szakszervezeti követelések ügyében.
Vágólapra másolva!

Kedden jár le a sztrájk felfüggesztésének meghosszabbított határideje, ameddig a szakszervezet vállalta, hogy a közvetítő bevonásával, szabályok szerint tárgyalnak. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke elmondta: reméli, a keddi tárgyaláson a munkáltató elmozdul az álláspontjáról, mert ha nem, akkor a szakszervezet az összes körülmény mérlegelése után dönt, hogy folytatja-e és mikor a sztrájkot.

Ugyanakkor a vasúttársaság nem adja jelét, hogy hajlandó lenne a kompromisszumra, noha a VDSZSZ képviselői szerint a MÁV tárgyalói magatartása már nem annyira konfliktusos, mint korábban volt.

Hétfőn mindössze annyi történt, hogy a MÁV átadta írásos álláspontját arról, hogy miért nem tartják indokoltnak a bérfejlesztésen túl a kiszervezett társaságoknál a többlet bérfejlesztést. A MÁV Cargo privatizációs bevételéből elvárt egyszeri kifizetéssel kapcsolatos igény indokolatlanságát a munkáltató gazdasági számításokon keresztül mutatta ki. A MÁV szerint az idei és a következő két évi gazdálkodás szoros és költségtakarékos intézkedéseket követel.

A MÁV számítása szerint a 10 százalék többlet bérfejlesztés a kiszervezett három társaságnál bruttó kifizetés esetén 6,1 milliárd forintba, a MÁV Cargo privatizációs bevételéből való részesedés minden vasutas számára nettó fizetetés esetében 8,5 milliárd forintba, bruttó kifizetésnél 20 milliárd forintba kerülne.

A VDSZSZ ugyanakkor hajlana a kompromisszumra, elfogadná, hogy több évre húzva teljesítse a munkáltató követeléseket, ami jelentős mértékben könnyítené a források biztosítását.

A VDSZSZ elnöke szerint valótlan, hogy 6,1 milliárd forintba kerülne a 10 százalékos kihelyezési pótlék, hiszen ennek az összegnek a feléből is kijövő konstrukciót ajánlottak. Számításuk szerint a 10 százalék többletfejlesztést 3 milliárd forintból meg lehetne oldani, hiszen el tudnák fogadni a munkaidő csökkenéséből adódó béremelést. A MÁV Cargo privatizációból való részesedés pedig szerintük 8,7 milliárd forintból teljesíthető lenne.